Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az alkotmány módosítása az államszervezet megváltoztatásával is járhat

Szerző: 2010. július 12.szeptember 12th, 2010No Comments

“A mostaninál rövidebb alkotmányt, valamint kevesebb, de könnyebben megváltoztatható sarkalatos törvényt szeretne az új alaptörvény kidolgozásában résztvevő szakmai testület egyik tagja. Szájer József az InfoRádiónak elmondta: elképzelhető, hogy lesznek változások az állam szervezetében is, de elsősorban az ezeréves magyar alkotmányt, és a nyugat-európai demokráciák alaptörvényeit veszik alapul az alkotmányozáskor.”

Forrás:
inforadio.hu, 2010. július 11.