Zöld utat kaphat az MTI ingyenessége

“A napokban megjelent sajtóhírek szerint a stratégiai alelnök váltaná Vince Mátyást az elnöki poszton. Vince nem akart nyilatkozni, Belénessy pedig azt mondta, hogy mindez csak sajtótalálgatás. A latolgatás része az is, hogy a jövőben mindenki számára ingyenesen hozzáférhetőek lennének az MTI hírei. Úgy tudjuk, ez a változat nemcsak most, hanem már korábban is felmerült, éppen Belénessy ötlete alapján. Információink szerint a javaslatnak egyelőre kevés támogatója van, a jelenlegi elnök kifejezetten ellenzi. Ha viszont valóban Belénessy lesz az MTI elnöke (vagy a tervezett átalakítás nyomán vezérigazgatója), már nem lesz akadálya annak, hogy megvalósuljon az elképzelés. ”

A közpénzből előállított adatok ingyenessége (vagy ennek pont az ellenkezője) napjaink egyik legfontosabb kérdése. Számos elágázása van a problémának a gazdaságösztönzéstől kezdve a demokratikus működés feltételeinek megjavításáig.

Forrás:
Népszava, 2010. július 3.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.