Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

A nagy holdingosítás

Szerző: 2010. augusztus 6.szeptember 6th, 2010No Comments

„…Ausztriában már több, mint harminc éve működik az a modell, amelyre Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár is a hazai egészségügy szerkezeti átalakításának nagy lehetőségeként tekint…Az osztrák szervezeti reform egyik sikeres megoldása a kórházak egységesítése, társasággá alakítása volt. A megoldás lényege, hogy kivonják az állami kórházakat a költségvetésből, gazdasági társaságokká alakítják, majd az egymás közelében lévőket közös gazdasági irányítás alá vonják, holdingokba szervezik. Az ily módon formálisan magánosított intézmények, egyesített kórházak köztulajdonban maradnak, de a menedzsment kvázi magáncégként működteti azokat…Veszprém megyében, ha kimondatlanul is, de valódi holdingosítás zajlik. Rácz Jenő volt szocialista egészségügyi miniszter, a megyei kórház igazgatója összefogott a megye 11 kórházával, és ütőképes struktúrát alakított ki. Az intézmények száma az adott területen csaknem a felére csökkent, ezek pedig megosztották egymás között a feladatokat. Ugyanazt az eszközparkot három műszakban használhatják, s a szakmai „szűk keresztmetszeteken” is megosztoznak. Például, ha a megyében csak öt radiológus van, akkor azok egy teleradiológiai rendszerrel a teljes megyét ellátják…Bár azt a párt valamennyi egészségpolitikusa, köztük Pesti Imre is hangsúlyozza, nincs még politikai döntés az egészségügy átalakításáról, nem titok, hogy a szabolcsi kórházak holdingszerű működtetése akár országos modellé is válhat. Ami a legkeletibb megyénkben alakul, az sok hasonlóságot mutat az osztrák modellel. Tavaly október elsejétől nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat tulajdonában lévő nyíregyházi, nagykállói, fehérgyarmati és idén júliustól már a mátészalkai kórház is. A belőlük létrejött társaság a megyei közgyűlés és a holdinghoz csatlakozó városi önkormányzatok tulajdonában van….A holdingosítással megtörtént a funkciók szétosztása, megszervezték a közös háttérszolgáltatásokat, beszerzéseket. A rendszerben egyetlen menedzsment intézi a számviteli, a minőségügyi, a belső ellenőrzési feladatokat. Az átalakítás eddig másfélmilliárd megtakarítást hozott. „

Forrás:
Lapom/Népszabadság 2010, július 31.