Skip to main content
távközlés

Tizenöt helyett öt megabit is jó lesz?

Szerző: 2010. szeptember 27.No Comments

„Három év múlva az unióban mindenhol elérhetővé kell tenni az internetet, és 2020-ra mindenkinek legalább harminc megabites hozzáférést kell adni. Ezt találta ki az Európai Bizottság, hogy fellendítse az EU informatikai és távközlési piacát, de már most megjósolható, hogy nem fog könnyen összejönni. Legutóbb például még az volt a terv, hogy Európa 2010-re eléri a teljes lefedettséget, amit most tíz évvel kitoltak, és bőven akadnak, akik szívesen megtorpedóznák az egészet.
Mindent nem adunk!
Detlef Eckert, az információs társadalomért felelős bizottsági képviselő szeptember 23-án Budapesten is ismertette az uniós terveket, amikkel a hazai szolgáltatók például csak részben értettek egyet. A Magyar Telekom képviselője már nem is teljes lefedésről, hanem relatív célokról beszélt. Szerinte valami olyasmit kéne meghatározni, hogy az adott ország öt százalékponttal növelje a lefedettséget, amit nehéz másképp értelmezni, mint hogy a Magyar Telekom nem gondolkozik száz százalékban. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: a távközlési szolgáltatók többsége most sem ad az ügyfeleinek százszázalékos terméket…
Stratégia
Visszatérve az uniós célokra, Detlef Eckert budapesti előadása után Tóth László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője megígérte, hogy növelni fogják Magyarországon a széles sávú lefedettséget. A kormányzati informatikai és hírközlési stratégia októberben jelenik meg, és ennek fontos része a nemzeti hálózat, amely elsősorban a kormányzati és közintézményi hálózatokat egységesíti, de lehetőséget ad arra is, hogy a lefedetlen települések ezen kapjanak széles sávú elérést.
Egyelőre nem tudjuk, hogy csak a lefedetlen területekkel foglalkoznak-e, vagy a lefedett területeken is javítanák a széles sáv minőségét, hogy ne csak szolgáltatói ígéretekben érjük el az EU által megálmodott harmincmegás sebességet, hanem a valóságban is.”

Forrás:
Tizenöt helyett öt megabit is jó lesz?, Tóth Balázs, Index.hu, 2010. szeptember 27.