Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kilátások és elvárások – települési jegyzőknél

Szerző: 2010. október 1.No Comments

„Gyakorló hatóságként elvárásnak mondható az államigazgatási feladatok tekintetében, hogy ne csak ügyfélbarát, hanem önkormányzati hatóságbarát is legyen a közigazgatási szolgáltatás és eljárás. Az önkormányzat által ellátandó államigazgatási feladatok telepítésekor legyen figyelembe véve az önkormányzat mértéke, az apparátus szakmai és személyi teherbírása, a feladat ellátáshoz szükséges tárgyi, technikai feltételek megléte, mellyel egyidejűleg logikus elvárás a különböző, hatósági hatáskörökkel és illetékességi területtel rendelkező központi és területi államigazgatási szervek átlátható rendszerének megteremetése, esetleges központosítása. Végezetül a jegyzők jogállásához kapcsolódóan, kistelepülési jegyzőként kissé érzelmes felhanggal megjegyezve sok értékes szakembert fog alapvetően érinteni az önkormányzati rendszer átalakulása. Az időszerű változások mentén haladva „ne ejtsük ki” a jegyzői kar szakembereit, keresni kell helyüket és elvégzendő feladatukat az új magyar közigazgatásban. Akik pedig továbbra is jegyzőként szolgálják államukat és önkormányzatukat, legyenek mindennemű értelemben a közigazgatás megbecsült, független ugyanakkor a törvényes keretek között elkötelezett segítői településüknek, településeiknek.”

Forrás:
Kilátások és elvárások – települési jegyzőknél, Bárdonné dr. Benda Mónika, jegyző és Közigazgatás, 2010. szeptember 21., 2010/4