Skip to main content
közigazgatás: magyar

Meghívó a közigazgatás-fejlesztési nemzeti stratégiai konzultációra

Szerző: 2010. október 9.No Comments

„A kormányzati ciklus kezdete a legjobb időszak arra, hogy a Kormány tartós teljesítménynövekedést érjen el a közigazgatás szervezetében és személyi állományában. A rendszerváltás óta minden Kormány megpróbált élni ezzel a lehetőséggel: az elmúlt két évtized alatt számos program és kezdeményezés indult a közigazgatás teljesítményének javítása érdekében. Közel ötven kormányhatározat született a közigazgatás átalakítására vonatkozó feladatokról, négyévente mégis ugyanazon problémák szerepelnek a napirenden. Az eddigi programok – egyes intézkedéseik viszonylag sikeres végrehajtásának ellenére – sem érték el előzetesen kitűzött céljaikat, és nem váltották ki azokat a hatásokat, amelyek a közigazgatás működését jogszerűbbé, átláthatóbbá, hatékonyabbá és eredményesebbé tették volna.
A korábbi programok és intézkedési tervek sikertelensége számos okra vezethető vissza, ezek közül azonban a legfontosabb a koherens, gördülő jellegű stratégiai tervezésnek, valamint a végrehajtás megfelelő monitoringjának a hiánya.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium célul tűzte ki, hogy még az idei évben megszülessen a közigazgatás fejlesztésének alapvető irányait rögzítő közigazgatás-fejlesztési stratégia.
A tervezés jelenlegi fázisában – a problémák, célok megfogalmazásában – lehetőséget kínálunk a közigazgatással foglalkozó szakemberek számára, hogy a közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos gondolataikat, ötleteiket, javaslataikat kifejthessék, és ezek beépüljenek a készülő stratégiába.
A fenti célok elérése érdekében közigazgatás-fejlesztési nemzeti stratégiai konzultációt tartunk
2010. október 25-én, 9.00 és 16.30 óra között, a Millenáris Park Teátrum termében
„Milyen fejlesztési irányokat vegyünk figyelembe a közigazgatás-fejlesztési stratégia kialakítása során?”
A rendezvényre várjuk a közigazgatással foglalkozó tudományos kutatóműhelyek, az önálló közigazgatási szervek, az országos önkormányzati érdekszövetségek, a vezetési és szervezetfejlesztési tanácsadó cégeket tömörítő szakmai szervezetek, a kamarák, az érintett civil szervezetek, a munkaadói és munkavállalói tömörülések, továbbá a szervezési, jogi és igazgatási képzést nyújtó egyetemek képviselőit.”

Forrás:
Meghívó a közigazgatás-fejlesztési nemzeti stratégiai konzultációra, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2010. október 7.