Skip to main content
közigazgatási informatika

Az EU harcba száll az e-közigazgatás nyílt szabványokon alapuló megteremtéséért

Szerző: 2010. október 15.No Comments

„Az Európai Unió fordulóponthoz érkezett: az új közbeszerzési szabályozás támogatja a szabadalom- és jogdíjmentes technológiákat. Komoly vita alakult ki az új szabályozás körül. Az ECIS képviselői szerint az új keretrendszer egészséges piaci versenyhez vezet, tehát az állampolgárok érdekeit képviseli, míg a BSA véleménye szerint a szabályozás a kínai közbeszerzési törvények szellemét idézi.

Az Európai Bizottság 2006-ban megkezdte az Európai Interoperabilitási Keretrendszer (EIF) felülvizsgálatát, 2009-ben a Malmői konferencián (Svédország) az EU-miniszterek szándéknyilatkozatot írtak alá az interoperábilis szabványok támogatásáról. Neelie Kroes, az EU korábbi versenybiztosa síkra szállt a bárki számára elérhető nyílt szabványokért, amelyek alkalmazásával komoly szintű megtakarítás érhető el. Az Unió évek óta harcol a gyártói függőség (vendor lock-in) ellen, 2008-ban például rekordösszegű, összesen 1,4 milliárd dolláros büntetéssel sújtotta a Microsoft nevű amerikai szoftvergyártó céget licencpolitikájával összefüggő túlkapásai miatt.
A szoftvergyártók egy csoportja aggódik az új EU-keretrendszer miatt, amely véleményük szerint kifejezetten a nyílt szabványú, nyílt forráskódú termékeket részesíti előnyben. Ezek a gyártók azt szeretnék elérni, hogy az ő szabadalmaik és komoly jogdíjtartalommal bíró technológiáik részt vehessenek a különböző e-közigazgatási közbeszerzési pályázatokban – állítja a BSA (Business Software Alliance) közleménye. A szövetség tagja a Microsoft, SAP, IBM, Dell, HP és mintegy nyolcvan ipari szereplő.

Az „Európai Szövetség az Együttműködő Rendszerekért” (ECIS) nevű szervezet elutasítja a BSA állításait. Szerintük az EU által tervezett új keretrendszer, az EIF semmilyen módon sem támadja a szabadalmi jogokat és nem kényszeríti a kormányokat a költséghatékony, szellemi tulajdonjogoktól mentes technológiák beszerzésére. Az ECIS által tömörített vállalkozások – például az IBM, Nokia,
Oracle, Red Hat és sok más vállalat – együttesen több szabadalmat birtokolnak, mint bárki más a világon és nem harcolnának saját szabadalmaik ellen.

Az EIF véglegesítésére a következő hetekben kerülhet sor. Más EU-szabályoktól eltérően az EIF-et az Európai Parlament és a tagállamok jóváhagyása nélkül, közvetlenül a Bizottság fogadhatja el.”

Forrás:
Magyarországi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség (ODFA Magyarország), 2010. október 13. (pdf)
EU to push patent-free eGovernment, EurActiv, 2010. október 11.