Bárki alkotmányozhat a neten

“Az állampolgárok az alkotmany.postr.hu címen elérhető oldalon egyénileg is elmondhatják véleményüket a készülő új alkotmányról.

Szájer József, a miniszterelnök által felkért, alkotmány-előkészítésben segítő társadalmi bizottság tagja elmondta: az állampolgárok az új alaptörvény elfogadásáig összesen hét témában szólhatnak hozzá az alkotmány előkészítéséhez.

Ezek közé tartoznak a közpénzügyek, az alkotmányos alapértékek, az állampolgárok jogai és kötelezettségei, továbbá a hatalomgyakorlás és államszervezet, az alkotmányvédelem, valamint az igazságszolgáltatás, illetve a helyi önkormányzatok kérdésköre.

Szájer József szerint a virtuális felület kialakításával az alkotmányozási folyamat szélesebb társadalmi bázisra való kiterjesztését szeretnék elérni, ezzel is biztosítva az átláthatóság alkotmányos alapelvének érvényesülését.”

Forrás:
Bárki alkotmányozhat a neten, Index.hu, 2010. október 17.
A mint Alkotmány

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.