Vita a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Hewlett-Packard között

“Egyoldalúan felfüggesztette számítástechnikai szolgáltatásait a Hewlett-Packard (HP) Magyarország a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára, ezért most nehezebben juthat hozzá kétszázezer gazdálkodó az uniós terület alapú támogatásokhoz – derül ki az MVH közleményéből. A hivatal feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen bűnszervezetben elkövetett csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A HP az ellenséges lépést arra az időpontra időzítette, amikor a majdnem kétszázezer jogosult terület alapú támogatásainak kifizetése esedékessé válik… A közlemény szerint a szolgáltatás felfüggesztése az MVH számára azért is érthetetlen, mert az érvényes szerződést a HP korábban visszaigazolta, és a megállapodás nem tartalmaz felfüggesztésre való jogot. Az MVH leszögezi: olyan lejárt számla sincs, amelynek kifizetését a szolgáltató jogszerűen követelhetné.
Az ügy előzményeként a HP és az MVH először 2003-ban kötött szerződést hálózati szoftverfejlesztésre. Az eredeti megállapodás értelmében 2005 után a szoftver, a jogosultságok és a forráskódok az MVH tulajdonába kerültek. Ugyanakkor 2006-ban a két fél új szerződést kötött, de ebből a hivatal szerint érthetetlen módon kikerült az a passzus, amely szerint a rendszer az MVH tulajdonába került volna. Ehelyett az új szerződés azt tartalmazta, hogy a hivatal csak felhasználói jogot kapott a HP-tól, mégpedig hasonló nagyságrendű összegért, mint amelyet az előző szerződés a kiépítésre tartalmazott.”

A HP álláspontja szerint:

“A Hewlett-Packard Magyarország Kft. (HP) azért nem szolgáltat tovább a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára, mert a hivatal többhónapos tartozást halmozott fel vele szemben – állítja a HP. A cég arra reagált, hogy az MVH közleményben jelentette be: a számítástechnikai cég egyoldalúan felfüggesztette a szolgáltatásait, amivel veszélyezteti az uniós támogatások megfelelő időben történő kifizetését.
A HP eddig kielégítően szolgáltatott és folytatta a munkát a hivatal tartozása ellenére is – szól a cég MTI által idézett közleménye.”

Forrás:
Agrártámogatási kifizetések: leállt a Hewlett-Packard, az MVH feljelentést tett, Agromonitor.hu, 2010. október 21.
Agrártámogatások: a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljelentést az MVH, Agromonitor-hu, 2010. október 23.
Agrártámogatási kifizetések: újraindította MVH-szolgáltatásait a HP, Agromonitor.hu, 2010. október 23.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.