Skip to main content
jog

Az Európa Tanács a tagállamok igazságügyi rendszereiről

Szerző: 2010. október 28.No Comments

„Európában az államigazgatás egyik prioritása az igazságügyi rendszer fejlesztése, bár tizenhárom országban szüntettek meg bíróságokat – derül ki az Európa Tanács (ET) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.A 400 oldalas dokumentum összeállítói elégedetten állapították meg, hogy a jogsegélyszolgálat mindenhol erősödik, és fejlődik az igazságügy elektronikus rendszere, ideértve Kelet-Európát is.

„A fő tendenciákat akartuk kihámozni, és nem listát készítettünk a rossz diákokról vagy a sztárokról” – figyelmeztetett Stéphan Leyenberger, az ET illetékes bizottságának elnöke.

A 2008-as adatok alapján készült jelentésből kitűnik, hogy négy ország, köztük Olaszország kivételével a 47 vizsgált ország mindegyikében emelkedtek az igazságügyre fordított összegek. Példaként említették Magyarországot, Montenegrót és Szlovákiát, ahol megduplázódott az igazságügyi költségvetés.”

Forrás:
Európa Tanács: fejlődik a tagországok igazságügyi rendszere, Bumm.sk, 2010. október 25.
Lásd még:
European judicial systems Edition 2010 (data 2008): Efficiency and quality of justice, European Commission for the Efficiency of Justice (CEPEJ)
összefoglaló
pdf