Skip to main content
informatikajog

Megújult és nemzetközi lett a magyarként indult PET Portál és Blog

Szerző: 2010. november 10.No Comments

„Alapjaiban újult meg az adatvédelemmel informatikai oldalról foglalkozó PET Portál és Blog technikai háttere, arculata és szolgáltatásainak köre, viszont változatlan maradt az a törekvés, hogy továbbra is a privát szférát erősítő technológiák fejlesztésének, alkalmazásának, illetve a privát szférát fenyegető jelenségek bemutatásának fóruma kíván lenni a mostantól nemzetközi tematikus szakportál, és persze változatlan az az elhivatott hozzáállás, amely eddig is lehetővé tette a közösségi szellemű, nonprofit alapú működtetést.

A tegnapi nyilvános bemutatón, amely egyben a nemzetközi portál hivatalos indítása is volt, már három nyelven lehetett elérni az anyagokat: angolul, magyarul és hollandul, s mindezt a látogatók érdeklődési köreinek megfelelően Fiatalok, Felnőttek és Profik kategóriába osztották az oldal szerkesztői. Az eddigi magyar tartalmat természetesen átemelték az új rendszerbe, így azok továbbra is rendelkezésre állnak.”

Forrás:
Megújult és nemzetközi lett a magyarként indult PET Portál és Blog, IT Café, 2010. november 9.