Skip to main content
közigazgatási informatika

Létrejöhet a nemzeti adatvagyon fogalma

Szerző: 2010. november 13.No Comments

„A kiemelt jelentőségű állami nyilvántartások – közte a nyugdíjbiztosítás – adatfeldolgozását csak az állami szférába tartozó, azaz az adatkezelő által közvetlenül ellenőrizhető szervezet láthatja majd el, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot.

A nemzeti fejlesztési miniszter a hét végén nyújtotta be az Országgyűlésnek azt az előterjesztést, amely szerint a jövőben az állami nyilvántartások adatkezelését csak államigazgatási szerv vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezet végezheti.

Ez az előírás vonatkozik majd egyebek mellett a munkanélküliek ellátásával, a termőföldhasználattal kapcsolatos adatok és a kincstár által vezetett szociális támogatások nyilvántartására, továbbá a polgárok személyi adatainak és lakcímének, valamint az úti okmányokkal, az ingatlanokkal és az adózással összefüggő adatoknak a kezelésére.

A javaslat azt is kimondja, hogy csak államigazgatási szerv vagy kizárólag állami tulajdonú gazdálkodó szervezet kezelheti a nyugdíj-biztosítási és az egészségbiztosítási nyilvántartással kapcsolatos adatokat.”

Forrás:
Létrejöhet a nemzeti adatvagyon fogalma, Inforádió, 2010. november 13.