Skip to main content
közigazgatási informatika

Az adatbázisok összekapcsolhatóságáról

Szerző: 2010. november 15.november 21st, 2010No Comments

„A meglévő alrendszerek új összefüggésrendszerbe ágyazása és a lehető legtöbb járulékos haszon kinyerése az innováció egészen új távlatait nyithatja meg. Nem véletlen, hogy a kérdés nemzetközi színtéren is egyre inkább előtérbe kerül. Halász Gábor hívta fel a figyelmemet egy olyan tanulmányra, amely már a jövő fejleményeit jelzi. A new-york-i tanulmány nem egyszerűen az adatbázisok elemzési célú összekapcsolásáról szól, hanem egy teljes teljesítménymenedzsment rendszer adatelemzési és adatáramoltatási rendszeréről, amely éppúgy hasznos a tanteremben dolgozó pedagógusoknak, mint szülőknek, oktatásigazgatási szakembereknek és döntéshozóknak. A new-york-i modell már az iskolai önértékeléssel és a tanügyigazgatási szankciókkal is össze van kapcsolva. Ez a bejegyzés szándékai szerint még nem tart itt, csupán a tényalapú oktatáspolitikához szükséges elemzésről szól.

A rendelkezésünkre álló adatbázisok kiterjedtsége és belső szakmai mélysége alapján megerősíthetjük, hogy Magyarország fejlett közoktatás-információs rendszerrel bíró OECD-tagállam. Következésképpen a meglévő adatbázisok összekapcsolása és együttes értelmezése nagyon komoly előnyöket ígér. Radó Péter alapvető bejegyzéséből kiindulva, oktatási intézményekre összpontosító statisztikák összekapcsolása elsősorban az iskolai/tanulói teljesítmény szempontjából válik értelmessé.”

Forrás:
Az adatbázisok összekapcsolhatóságáról, Setényi János, OktPolCafé, 2010. november 14.