Skip to main content
közigazgatási informatika

A kormány 3-5 év alatt átállhat nyílt forráskódra

Szerző: 2010. november 17.november 22nd, 2010No Comments

„Jól fogadták a nyílt forráskóddal foglalkozó cégek a magyar kormány digitális stratégiáját, mert ennyire egyértelmű állásfoglalás még nem született a szabad szoftverek ügyében. „Korábbi kormányprogramokban az szerepelt, hogy elvben támogatni kell a nyílt megoldások elterjedését a közigazgatásban. Ugyanakkor a nyitás legfőbb akadályát éppen az állam által üzemeltetett rendszerek jelentették, amelyek kifejezetten a Microsoft formátumait preferálták. Az elvi támogatás tehát a gyakorlatban semmit sem ért”

A Digitális Magyarország programban több a konkrétum. Azt írja, hogy „a nyílt forráskód részarányát a kormányzati informatikában markánsan növelni szükséges”.

Szentiványi Gábor, a Red Hat magyarországi képviseletét ellátó ULX Kft. ügyvezetője és a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) elnökségi tagja fontosnak tartja, hogy az összes pályázat, legyen az helyi vagy uniós, a nyílt szabványok támogatását írja elő. Biztosítani kell a pályázatok keretében készülő szoftverek rendszersemlegességét, hogy Windowsról, Linuxról és Macről egyaránt szabadon használhatók legyenek.

Az átállás nem valósítható meg pilot projektek nélkül. Szakál Péter szerint 2011-ben már komoly teszteket kell elindítani központi intézményekben, hogy láthatóvá váljanak a problémák. A szakértő szerint az eredmények alapján 2011 végén megszülethet egy 3 éves átállási menetrend, valamint a szükséges jogszabályok, amelyek előírják a nyílt szabványok használatát a közigazgatásban.

Két területet emelt ki Szentiványi Gábor, amelyeknél a nyílt forráskódnak nagyobb szerepe lehet. Egyrészt az adatközpontok működtetésénél, amire vannak nyílt forráskódú megoldások. A szakértő szerint nagy megtakarítást lehetne elérni, ha a kormány nemcsak az állampolgároknak, hanem a többi intézménynek, önkormányzatnak is nyújtana központilag kezelt, felhő alapú szolgáltatásokat. Ezen kívül az oktatásban lát nagy lehetőséget az ULX szakértője, ahol nyílt forráskódú programokkal lehetne megszüntetni a jelenlegi „monokultúrát”.”

Forrás:
A kormány 3-5 év alatt átállhat nyílt forráskódra, Tóth Balázs, Index.hu, 1010. november 17.