Skip to main content
közigazgatás: magyar

Gál András Levente: Ügyfélbarátabbá válik a közigazgatás

Szerző: 2010. november 17.No Comments

„A közigazgatási államtitkár szerint az emberek azt akarják, hogy az állam jól, hatékonyan működjön, szolgáltatásait ellássa, védelmet adjon, ha szükséges, és az csak másodlagos, hogy forintra pontosan mennyit költ, ha a megszabott keretek között marad.

Gál András Levente beszélt arról is, hogy az egyablakos rendszerrel jóval ügyfélbarátabbá válik a közigazgatás. A cél az, hogy a megyeszékhelyen és a megyei jogú városokban egy helyen legyen jelen az állam, és segítse az embereket. Kivételt csupán a bevándorlási és állampolgársági hivatal, valamint az államkincstár jelent majd, amely nem lesz része a rendszernek, de stratégiai együttműködésben állnak majd a hivatalokkal – fejtette ki.

Azt kívánják elérni, hogy az eljárási szabályok egyszerűsítésével a leggyorsabban, párhuzamosságoktól mentesen tudjon előre haladni az ügyfél – emelte ki a közigazgatási államtitkár. Hozzátette: a kormányablaknál a teljes állami eljárási szolgáltatást át tudja tekinteni az állampolgár, itt befogadják a papírját, és a kormánytisztviselők optimalizálják, hogy milyen sorrendben melyik hivatalhoz kerül az ügy a 30 napos határidőt betartva.”

Forrás:
Gál András Levente: Ügyfélbarátabbá válik a közigazgatás, Inforádió, 2010. november 16.