Skip to main content
közigazgatási informatika

Steve Ballmer: Európa felett az ég

Szerző: 2010. november 17.november 22nd, 2010No Comments

„Hosszútávon a cloud computing, azaz a felhő alapú számítástechnika azzal kecsegtet, hogy ma még elképzelhetetlen megoldások válnak lehetségessé. A végtelen komputerkapacitás révén szembenézhetünk a legkeményebb kihívásokkal is, hiszen a felhő alapú rendszerek segíthetnek a legkülönbözőbb problémákat megoldani, üzleti lehetőségeket teremteni, sőt, életeket menteni.

A svéd vöröskereszt például felhő alapú rendszert vet be, hogy hatékonyabban léphessen fel a krízishelyzetekben. Amikor beüt a katasztrófa, a segítséget nyújtó önkéntesek száma hirtelen megugrik. Így kulcsfontosságúvá válik, hogy közülük azok, akik a terepen dolgoznak, a lehető leggyorsabban jussanak hozzá a lehető legmegbízhatóbb információkhoz. A Microsoft felhő alapú szolgáltatásával ma a szervezet költséghatékonyan „belőheti” tényleges információs és kommunikációs technológia (IKT) szükségletét. Azaz úgy tudja szavatolni a megbízható adatokon alapuló kommunikációt a terepen dolgozó önkéntesekkel, hogy közben az IKT-költségei 20 százalékát megtakaríthatja.

Az üzleti élet mellett a közigazgatás szereplői is felismerték az új technológia előnyeit. Európa kormányaival és állami intézményeivel együttműködve azon dolgozunk, hogy kitaláljuk, miként növelhető a hatékonyság a felhő alapú megoldásokkal, miként nyújthatók jobb szolgáltatások, illetve hogyan fokozható a növekedés. Látható, hogy a felhő alapú számítástechnikának köszönhetően Európa polgárai mára hatékonyabb és gyorsabb közigazgatási szolgáltatásokban részesülnek, s a közszférában is teret nyer a vállalkozói szellem, a dinamizmus és a kísérletező kedv.

KORMÁNYOK FELELŐSSÉGE. A kormányok feladata azonban túlmutat a felhő alapú rendszerek puszta felhasználásán. Kulcsszerepet játszanak a technológia terjedésében, és az elkövetkező időszakban hozott döntéseiken múlhat, hogy a számítástechnika új világa valóban meghonosodik-e az öreg kontinensen.

Szeretnénk, ha a földrész vezetői kijelölnék a cloud computing bevezetésének mérföldköveit, hogy annak előnyeit ne csak a kiválasztott kevesek, hanem mindenki élvezhesse”

Forrás:
Steve Ballmer: Európa felett az ég, Steve Ballmer, Figyelő, 2010/46. szám – november 18.