Skip to main content
közigazgatási informatika

Az állam kezeli majd az adatvagyont

Szerző: 2010. november 18.No Comments

„Az adatvagyonhoz tartoznak az emberek személyi adatai, a lakcímek, útiokmányok, foglalkoztatási és szociális adatok, agrártámogatási, egészségügyi, bűnügyi, szabálysértési nyilvántartások – mondta a miniszter. A kormány meggyőződése, hogy ezeknek a kezelését nem szabad magáncégekre bízni.

„Jövő év végéig van időnk arra, hogy a jelenlegi szerződésés viszonyokat módosítva állami kezelésbe vegyük ezeket az adatbázisokat” – véli Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

70 cég kezeli ma az állam számára kiemelten fontos adatbázisokat, a velük kötött szerződéseket vizsgálják felül. A kabinet ebbe a körbe sorolja a nyugdíj adatokat is. Fellegi Tamás azt mondta: a magánnyugdíj-adatbázisokról még nem született döntés.

Az adatvédelmi biztos szerint nem kell attól tartani, hogy túl sokat tud majd rólunk az állam, ezeket az adatokat amúgy is tudja már.

„Adatbiztonsági szempontból előnyös az, ha valahogy közelebb van a felelősség ahhoz, akit meg tudunk fogni, és nem úgy, hogy az alvállalkozó alvállalkozójától kerül ki ez” – véli Joóri András adatvédelmi biztos.

Az adatokkal eddig sokan visszaéltek és az internetes ügyfélkapuról is kiderült, hogy nem teljesen biztonságos – mondta a biztos. Joóri András további szigorítást javasol, szerinte a hitelinformációs rendszereket és az adósnyilvántartásokat is államosítani kell.”

Forrás:
Az állam kezeli majd az adatvagyont, Duna TV, 2010. november 16.