Az okostelefonok navigálnak minket

„Az elmúlt három év áttörést hozott a navigációs eszközök világában: a korábban csak navigáció céljára használt PDA eszközök helyét fokozatosan elkezdték átvenni az okostelefonok. 2010 szeptemberében a magyar lakosság már 1,5 millió navigációra is képes okostelefont birtokolt, és ez tér nyílik a helymeghatározásra építő szolgáltatások terjedésének – derül ki a GKIeNET – T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.

A ComScore piacelemző cég szakértői szerint 2009-ben 68 százalékkal emelkedett azoknak a felhasználóknak a száma a brit, francia, német, spanyol és olasz piacokon, akik már nem külön GPS-navigátort, hanem mobiltelefonjukat használják az autóval való tájékozódásra. A cég szerint az öt országban mintegy 21,1 millióan használnak mobiltelefonos navigációt: ez a szám 700 ezerrel több, mint ahányan 2008-ban és 2009-ben GPS-navigációs eszközt vásároltak összesen. Az előrejelzés szerint a következő években megduplázódik a piac és az ingyenesség miatt a többi EU-s ország is hamar felzárkózik, így Európában 2014-re várhatóan 55-60 milliósra duzzadhat a mobil navigációs piac. Egy másik kutatócég, a Juniper Research előrejelzése szerint pedig világviszonylatban 2014-re 1,5 milliárd mobil felhasználó veszi majd igénybe a helymeghatározás alapú szolgáltatásokat.

Hazánk – bár lassabb ütemben –, de követi a nemzetközi trendeket. Az NMHH adatai szerint 2010 szeptemberében 11 832 566 hívásfogadásra képes, aktív SIM kártya volt az országban. Ez a szám többé-kevésbé állandónak tekinthető, mivel új telefonok vásárlása esetén nem mindig veszünk új SIM kártyát is. A GKIeNET 2010 év júniusban készített kutatása szerint több mint 6,5 millió mobiltelefont használt a felnőtt (18 év feletti) magyar lakosság (a teljes lakosság 83%-a rendelkezik mobiltelefonnal) melyből 1,2 millió db már GPS vevővel rendelkezik és mobilinternetezésre is képes. 2010-ben várhatóan 2-2,5 millió telefon kerül értékesítésre, melyek egy ötöde már valamilyen navigációs szoftverrel ellátott okostelefon. A lakosságszámhoz viszonyított felhasználói arányokat tekintve Magyarország ezzel a fejlett mobilpiacok között van, mivel 2010 végére átlagosan 15% körüli lesz az okostelefonok aránya a teljes mobilpiacon.”

Forrás:
Az okostelefonok navigálnak minket, GKIeNet, 2010. november 24.

A bejegyzés kategóriája: informatika, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.