Skip to main content
közigazgatási informatika

Cocom listától a nagyprojekt szeletelésig

Szerző: 2010. november 30.december 6th, 2010No Comments

„Az utóbbi időben többször kellett – írásban vagy szóban – áttekintenem szakmánk egyes területeinek múltját, jelenét és lehetséges jövőjét.

Az ilyen áttekintés sokszor nyilván szubjektív is, mivel fiatalabb korában az ember sok mindent másképpen lát, azonban vannak olyan objektív tények is, melyeket a mai ’30-as, ’40-es generáció már nem ismerhetett.

Talán a legfontosabb a valós vállalati (ipari) igény volt a hazai számítástechnikai termékek iránt.

A COCOM lista, a fejlett termékekre vonatkozó embargó, szükségessé tette a hazai termékfejlesztést, ill. részvételt a KGST munkamegosztásában. Mondhatjuk ugyan, hogy ez elsősorban követő fejlesztés volt, azonban ezen az alapon születtek nemzetközi szintű eredmények is. Nem volt véletlen, pl. amikor a rendszerváltás után a KFKI microVAX gépeit a DEC „sajátjainak” elfogadva átvette (persze ezzel megszerezve a magyar piac egy jelentős részét is), hogy egy olyan intézmény eredményét említsem, melynek nem voltam munkatársa.

A 70-es, 80-as években komoly hazai számítógépgyártás folyt a VIDEOTON-ban, az EMG-ben (saját fejlesztésű gépek), vagy az SZKI-ban. Ne becsüljük le a követő fejlesztés szakmai teljesítményét, amikor mondjuk, egy teljes operációs rendszert kellett kompatibilisen újraírni.

Ezeket a gépeket és a hozzájuk tartozó alkalmazásokat a korabeli magyar ipar és közigazgatás pedig felhasználta. Nyilván a nemzetközi kitekintés lehetősége jóval korlátozottabb volt, mint ma, azonban az akkori fejlesztők „hasznosság érzete” egészen más volt, amikor minden szempontból „saját” termékeiket látták működni éles alkalmazásokban.

A formálódó kormányzati IKT stratégiát nézve, két dolog is megjelenik: egyrészt a jelentős koncentráció és visszaszervezés (insourcing) a fejlesztésben és működtetésben, másrészt a hazai kkv-k támogatásának ígérete.

Személy szerint én mindig amellett voltam, hogy a nagy vagy kritikus (központi) közigazgatási rendszerek (core business – szakrendszerek) fejlesztését nem szerencsés kiszervezni. Ez úgy gondolom, nem jelenti, hogy ne lenne tere a külső szakértői támogatásnak, mely költsége összességében nem feltétlen alacsonyabb, mint amikor komplett rendszer fejlesztését szervezik ki. Másfajta megközelítést, szemléletet és ismeretet igényel, amit röviden tudásmegosztásnak neveznék.

Az új technológiai ismeretek nem a közigazgatásban jelennek meg, átvételük külső szakértők segítségével történik. A cél, hogy az együttműködés eredményeképpen elkészülő rendszereket a közigazgatás tovább tudja működtetni és ne legyen kiszolgáltatott helyzetben, és ebbe belefér a külső követő támogatás, vagy a nem kritikus rendszerek külső működtetése is.

Ismerve továbbá a jövő elektronikus kormányzatának várható igényeit, ez a forgatókönyv is biztosíthat további piacot a hazai vállalkozásoknak.

Az igazi nehézség azonban az lesz, hogyan lehet a nagy projekteket úgy „szeletelni”, hogy azokban kisebb hazai vállalkozások is részt tudjanak venni.”

Forrás:
Cocom listától a nagyprojekt szeletelésig, Futó Iván, IT Business, 2010. november 29