Skip to main content
gazdaságtávközlés

Mobilreklámok: harcba szállnak a nagyok

Szerző: 2010. december 13.No Comments

„Az eMarketer elemzése szerint az Egyesült Államokban tavaly hozzávetőleg 32 milliárd dollárt költöttek online reklámokra, mobilreklámokra viszont mindent összevéve is kevesebb, mint hárommilliárdot. Az okostelefonok piaca azonban rohamosan bővül, növekedési üteme jóval meghaladja a húsz százalékot: a Gartner becslése szerint csak tavaly 172 milliót adtak el világszerte. Nem csoda hát, hogy ez a százmilliónyi eszköz (és a rajta csüngő, jellemzően vastag pénztárcájú felhasználó) egyre csábítóbb célpont a hirdetők számára, akikért már most nagy a tülekedés a mobilreklám-piac főszereplői között. Igazi háborúról még nem beszélhetünk, de a csapatok összevonása javában folyik.

Jelenleg a hirdetők a legváltozatosabb formákban támadják az okostelefonokat. Még mindig a régi vágású SMS számít a leghatékonyabb csatornának, mivel viszonylag olcsón és hatékonyan juttatja célba a reklámüzenetet, ugyanis a felmérések szerint a legtöbb felhasználó elolvassa a beérkező üzenetnek legalább egy részét. Az SMS-ek és MMS-ek mellett jelen vannak a mobilokon a bannerek, a videók és a szöveges hivatkozások, vagyis a világháló bevett hirdetési megoldásai is. Ez nem is meglepő, hiszen időbe telik, amíg egy új hirdetési médium megtalálja a maga testhezálló formátumát – az első tévéreklámok se voltak mások, mint fényképpel illusztrált rádióhirdetések.

A régi technikák mellett egyre nagyobb szerephez jutnak a mobilreklámozásban az alkalmazások: azok a kis programocskák, amelyeket letölthetünk hordozható eszközünkre, és azután különféle praktikus célokra, vagy egyszerűen csak szórakozásra használhatunk. A legsikeresebbek azok, amelyek az okostelefonok valamilyen speciális tulajdonságát is mozgósítják. ”

Forrás:
Mobilreklámok: harcba szállnak a nagyok, Móray Gábor, techline.hu, 2010. december 10.