Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Interjú Jávor Andrással

Szerző: 2010. december 14.No Comments

– Még a kormány megalakulása előtt leültünk egymással beszélgetni, és emlékszem, mennyi aggodalom volt önben. Korábban az öt ágazatnak négy-öt közigazgatási államtitkára is volt, mostanra egy maradt.
– Nemcsak az államtitkároknál van ez így, korábban öt minisztere és öt parlamenti államtitkára is volt, most pedig ezekből is csak egy van. Ha mindent ugyanúgy tennénk, mint régen, nem lehetne bírni, de teljesen más munkaszervezésre tértünk át.
– És ez működőképesnek bizonyult? A múlt héten megpróbáltam felhívni a minisztérium központi számát, háromszor tárcsáztam, és nem jelentkezett senki.
– Aggasztóan hangzik, azonnal utánanézetek. A minisztérium jól működik, de teljesen másként, mint eddig. A közigazgatási államtitkársághoz tartoznak a személyi ügyek, a jogalkotás és a költségvetési gazdálkodási kérdések. A költségvetési tárgyalásokon például az ágazati államtitkárságok nem külön-külön, hanem rajtunk keresztül egyeztethettek a nemzetgazdasági minisztériummal. Jól vizsgázott a rendszer.
– Akkor vizsgázott volna jól, ha költségvetési többletet tudtak volna elérni.
– Persze, bárkit kérdez meg, mindenki többet szeretne. Ám azt a miniszterelnöki elképzelést meg tudjuk valósítani, hogy az ágazatok közötti problémákat – amelyeket korábban minisztériumok között kellett elrendezni – most a házon belül tudjuk megoldani. Régen sem volt ez könnyű, és most sem az, de a miniszter úr meg tudja hozni a döntéseket, amelyeket a miniszterelnök úr elvár tőle.

– Kívülről úgy tűnt, a fontos ügyek késve indultak el. Az új döntési rendszer kidolgozása okozta a nehézségeket? Gondolom, az egészségügyi program körüli belső viták nem fékezhették a menetet, hiszen annak főbb vonalain már évek óta együtt dolgoztak.
– Valóban nem volt köztünk tartalmi vita. Ám a feladatmegosztás okozott némi zavart. A kormányzati filozófia szerint az egészségügy ágazati irányítása Szócska államtitkár úr feladata, és nem volt egyszerű azt megérteni, hogy a személyzeti politika vagy a költségvetés tervezése központilag a közigazgatási államtitkárságon zajlik, miután egy minisztérium és egy miniszter van. Korábban a jogszabályokat is az ágazati vezető készítette elő, mára ez is megváltozott.
– Végül is érhető, ha ezt nehezen fogadták el, hiszen az egészségügy finanszírozása, szabályozása teljesen eltér, mondjuk, az oktatásétól, ami szintén a minisztériumhoz tartozik.
– Ezt úgy próbáltuk megoldani, hogy például a pénzügyi helyettes államtitkárság alatt egy egészségügyi költségvetési osztály is működik, de az egyablakos rendszer a költségvetési ügyekben és a jogalkotásban is megmaradt. A jogalkotási tervet például fél évre előre le kell adnunk.

…nehéz elképelni, hogyan születik egy egészségügyi jogszabály. Szócska Miklósék elmondják az ötletet, és jönnek a közigazgatási államtitkárság jogi szakértői, akik paragrafusba öntik azt?
– Valahogy így. Amikor az államtitkárság végzett a szakmai előkészítéssel, átadja kodifikációra az anyagot, mi megfogalmazzuk a tervezetet, és ezt fogadja el az ágazati államtitkár.
– Vagyis a közigazgatási államtitkárság úgy működik, mint az államtitkárságok „szolgáltatási központja”?
– Bizonyos tekintetben igen. Az azonban nem elég, hogy a szakmai államtitkár rábólintson, még egy házon belüli belső egyeztetésre is sor kerül.

– Az egészségügy közigazgatása teljesen átalakul a következő hónapokban. Hogyan működik majd a rendszer, ha például a megyei ÁNTSZ ezután a közigazgatási miniszterhez, és nem szakminisztériumhoz tartozik majd?
– Jelen pillanatban is viták kereszttűzében áll ez a kérdés.
– A törvényt már beterjesztették.
– A végrehajtási rendeletek adnak még bizonyos mozgásteret. A kormányzati filozófia szerint az állampolgárok számára egykapus ügyintézési modellt vezetnénk be. Öt hivatalunk is érintett ebben.
– Ebből kettő egészségügyi.
– Igen, az ÁNTSZ és a regionális egészségbiztosítási pénztárak.
– Odáig értem, hogy embereket adnak át a megyei közigazgatási hivataloknak.
– Nemcsak dolgozókat, hanem feladatokat és az ezek ellátásához szükséges költségvetést is. A jövőben a megyei szinten elintézhető dolgok helyben fognak eldőlni. Ám az elképzeléseink szerint számos feladat szakmai igazgatási szempontból is az irányításunk alatt maradna. Például a kórházakkal kapcsolatos szerződési munkák, a finanszírozási jogszabályokhoz kapcsolódó finomítások, a kórházaknál a súlyszámértékek karbantartása vagy a gyógyszerbefogadások kérdése központi kézben marad.”

Forrás:
A rendszer kész, indulunk, Élő Anita, MedicalOnline, 2010. december 13.