Skip to main content
közigazgatás: magyar

Megyei kormányhivatalok január 1-től

Szerző: 2010. december 22.No Comments

„Bár a tervek között szerepel a megyékben 1000-1200 dolgozóval létrejövő óriáshivatalok egységes, egy épületben való elhelyezése, erre január elsejével nincs mód, ám az ügyfélszolgálatok minden megyében egy helyen működnek majd, Budapesten pedig négy ügyfélszolgálat kialakítása várható – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lapunk érdeklődésére.

A minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkársága szerint az integrációban érintett hivatalok, dolgozók felkészültsége megfelelő, a feladatellátás pedig az átmeneti időben is folyamatos lesz. A megyei kormányhivatalok informatikai rendszere a beépülő szervek informatikai rendszereiből épül fel, ezek összehangolását jövő évre tervezi a KIM.

A regionális illetékességgel működő területi államigazgatási szervek megyeivé történő átalakítását is végre kell hajtani. Új dolgozókat nem vesznek fel, a meglévő regionális létszámok szétosztásával oldják meg a visszaalakítást.

A tervek szerint a szakmai feladatok irányítása az egyes beolvadó hivatalok fővárosi központjából zajlik majd, és jogszabályban rendezik a kormánytisztviselők esetében a jogutódlás szabályait.”

Forrás:
Jönnek a megahivatalok – hogy lesz ebből egyablakos ügyintézés?, Napi Gazdaság, 2010. december 22.