Skip to main content
közigazgatás: magyar

Elhunyt Lőrincz Lajos, az MTA rendes tagja

Szerző: 2011. január 2.No Comments

„A professzor a közjog és a közigazgatás-tudomány nemzetközileg elismert, iskolateremtő kutatója volt. Munkássága kiterjedt egyebek mellett a politika és a közigazgatás kapcsolati-torzulásainak vizsgálatára, valamint a gazdasági szféra túlzott uralmának a közigazgatást veszélyeztető megjelenési formáira.

Lőrincz Lajos 1935. augusztus 25-én, Debrecenben született. 1959-ben a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett oklevelet. 1968-ban lett az állam- és jogtudományok kandidátusa, majd 1979-ben az állam- és jogtudományok doktora.
1990-ben az MTA levelező, 1998-ban pedig a rendes tagjává választották. A Magyar Tudományos Akadémián a Felügyelő Bizottság tagja, a TMB tagja, majd titkára, azt követően a Doktori Tanács társelnöke volt. 1999 és 2002 közt a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnökhelyettesi posztját töltötte be.
1986 és 1992 között a Nemzetközi Közigazgatástudományi Társaság elnökhelyettese.

Az Aix-Marseille Egyetem díszdoktora. 1967-ben és 1985-ben Akadémiai Díjat kapott, majd 1995-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.
1959-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetben dolgozott először tudományos munkatársként, majd kutatóprofesszorként és a közigazgatás-szervezési osztály vezetőjeként. 1978-tól a megalakuló Államigazgatási Főiskola tanszékvezetője, főigazgató-helyettese, majd professzora, 1989 és 1990 között főigazgatója. 1990-től egyetemi tanár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Lőrincz Lajos munkái a közjog és a közigazgatási jogtudomány számos területét fogták át. Kutatásai kiterjedtek többek közt a politika és a közigazgatás kapcsolati-torzulásainak vizsgálatára, valamint a gazdasági szféra túlzott uralmának közigazgatást veszélyeztető megjelenési formáira. Kidolgozta az összehasonlító közigazgatás elvi és módszertani kérdéseit, megrajzolta a magyar közigazgatás fejlődési vonalát. Munkáinak témájuknál fogva joggal tartanak számot a szélesebb értelemben vett szakmai publikum érdeklődésére is.”

Forrás:
Magyar Tudományos Akadémia, 2010. december 30.