Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Állam-civil kapcsolatok: nemzetközi konferencia

Szerző: 2011. január 3.No Comments

„Az Ökotárs Alapítvány Civil-Társ programja 2003 óta tevékenykedik a hazai civil szektor fejlődését és fenntarthatóságát támogató jogi-szabályozási környezet megteremtése érdekében. Civil szervezeti vezetők, jogászok és szakértők széles körével együttműködve kutatások és elemzések támogatásával koncepciókat és konkrét javaslatokat készít és juttat el a döntéshozóknak, az államigazgatás és a törvényhozás képviselőinek.E sokéves törekvés szerencsésen találkozott az új kormány nyáron meghirdetett kezdeményezésével, amely a teljes nonprofit joganyag felülvizsgálatát és újraszabályozását irányozta elő, kérve ehhez a civil szervezetek véleményét és javaslatait is. Egyebek mellett ez ösztönözte az „Állam-civil Kapcsolatok: Mire jó és miért probléma a civil szervezetek támogatása?” című konferencia megszervezését 2010. november 25-én. Az Országgyűlés Emberi jogi, Civil, Kisebbség- és Vallásügyi Bizottságának jóvoltából a Képviselői Irodaházban kerülhetett sor az eseményre, amelynek társszervezői voltak az Európai Nonprofit Jogi Központ (ECNL), és romániai testvérszervezetünk, a Polgár-Társ Alapítvány is.A konferencia másik apropóját az elmúlt másfél-két évben elvégzett kutató és koncepcionális munka eredményeinek bemutatása adta, különösen két témakörben: a közhasznúsági rendszer reformja, mint az állami-civil kapcsolatok közvetett; illetve a támogatási-finanszírozási viszonyok problémája, mint ennek közvetlen formája…A konferencián elhangzott elóadások letölthetők…”

Forrás:
Állam-civil kapcsolatok: nemzetközi konferencia, CivilJogok.hu, 2010. december 20.