Skip to main content
közigazgatási informatika

Társadalmi és gazdasági adatok

Szerző: 2011. január 7.január 10th, 2011No Comments

500 mutató, 325 ezer térkép, 32 millió adat
Az Erőforrástérkép az MTA Közgazdaságtudományi Intézet (KTI) kutatócsoportjának fejlesztése, amit a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal között megkötött szerződések, illetve az Szociális és Munkaügyi Intézet és a MTA KTI közötti együttműködési megállapodás tett lehetővé, közölte az intézet. Az adatbázis a készítői szerint az 1990-2008 közötti időszakra vonatkozóan közel 500 féle társadalmi, gazdasági és szociális indikátor segítségével kíván képet adni magyar és angol nyelven Magyarország régióinak, megyéinek, kistérségeinek és településeinek fejlődéséről és fejlettségéről.

Az adatok hatféle csoportosításban érhetők el (régiós, megyei, valamint három kistérségi és egy munkaerőpiaci körzetek szerinti csoportosításban), a program közel 32 millió egyedi adatot tartalmaz, és nagyjából 325 000 féle térkép megrajzolását teszi lehetővé. Négy kategóriában – társadalmi jelzőszámok, munkaerőpiac és gazdaság, elérhetőség és infrastruktúra, valamint szociális ellátások – csaknem háromszáz mérőszámot lehet lekérdezni ingyenes regisztráció után; az adatok excelben letölthetők, térképen megjeleníthetők; ez utóbbiak képfájlként letölthetők.”

A következő indikátorcsoportok érhetőek el az Erőforrástérképen belül:
Társadalmi jelzőszámok: Demográfia – Iskolázottság – Etnikumok, vallások – Bőnözés – Háztartások és családok
Munkaerőpiac és gazdaság: Adók, adózók – Munkanélküliség – Foglalkoztatottság – Gazdasági szervezetek
Elérhetőség, infrastruktúra: Lakásállomány – Közlekedés, hírközlés – Közúti távolság
Szociális ellátások jelzőszámai: Családtámogatás – Rendszeres szociális segély – Lakásfenntartási támogatás – Átmeneti segély – Egyéb önkormányzati támogatások – Közgyógyellátás – Ápolási díj – Súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása – Időskorúak járadéka – Köztemetés/temetési segély – Alapszolgáltatások – Családsegítő szolgáltatás – Gyermekjóléti alapszolgáltatások – Veszélyeztetett gyermekek

Megjegyzendő, hogy van egy részben hasonló témájú adatbázisa a VÁTI-nak is: a TeIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer). Igaz ez nagyon nehezen használható (ügyfélkapus azonosító kell hozzá). Az üzemeltetők meghatározása szerint:

„A TeIR alapvető feladata a területi politika, igazgatás, fejlesztés, tervezés és elemzés számára olyan megbízható információk biztosítása, melyek révén a tényleges térbeli és időbeli vonatkoztatási keretek között válnak megragadhatóvá a területi folyamatok, viszonyok, illetve az azokba történő beavatkozások következményei.”

Kérdés: Mikor jön már el az az idő, amikor a közpénzekből finanszírozott adatokhoz automatizáltan, gépileg olvasható formában is hozzá lehet jutni?

Forrás:
Húsz év alatt eltűnt 300 000 adózó, Index.hu, 2011. január 3.
Erőforrástérkép, MTA Közgazdaságtudományi Intézet
TeIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer), VÁTI