Skip to main content
közigazgatási informatika

Vályi-Nagy Vilmos: Jut lehetőség a külső tanácsadóknak is

Szerző: 2011. január 7.One Comment

„Vályi-Nagy Vilmos, a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár az Infoter.eu-nak adott videóinterjújában elmondta, hogy korábban sok esetben kellett a külső tanácsadó cégeknek azt a feladatot is ellátniuk, hogy definiálják az állami szervezet igényeit egy rendszerrel kapcsolatban. Ezzel szemben most az a céljuk, hogy legyen a közigazgatásban egy olyan állomány, amely képes a megrendelő oldal feladatait ellátni, de a projektvezetés külső része továbbra is a külső cégeknél marad.

A helyettes államtitkár a költségmegtakarítással kapcsolatban elmondta, hogy az első félévben mintegy 10 milliárdos költségmegtakarítást értek el, és mivel ez jellemzően üzemeltetési költségek csökkentését jelenti, a megtakarítás a további években is megjelenik. Minden esetben sikerült olyan megoldást találniuk a rendszereket illetően, hogy azonos tartalommal olcsóbb, vagy ugyanolyan áron, de több szolgáltatást nyújtson a szolgáltató. A következő időszakban legalább mégegyszer ilyen mértékű megtakarítást terveznek – tette hozzá.

Vályi elmondta, hogy a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség létrehozásával létrejött a projektvezetéssel, fejlesztéssel foglalkozó fő állami szervezet, míg a biztonságos infrastruktúrán való üzemeltetés a Kopint-Datorg Zrt-nek a feladata.
2011. májusára készül el a kormányzat informatikai konszolidációnak a felmérése, amelyet cselekvési terv alapján 2014-ig szeretnének megvalósítani. Szintén 2011. májusára tehető a – többek között – EKOP-os projektek indulása is, amelyeknél a korábbiaktól eltérően szélesebb pályázói, gazdálkodói körben szeretnék a projekteket megvalósítani.”

Forrás:
Vályi-Nagy Vilmos: Jut lehetőség a külső tanácsadóknak is, Kott Ferenc, Infotér, 2011. január 5.