Skip to main content
közigazgatás: magyar

Diplomás szakemberek középszintű nyelvtudással

Szerző: 2011. január 10.No Comments

„Egyelőre 29-féle ügyet lehet intézni a kormányablakoknál. Hogyan képes egy ügyintéző ennyit átlátni, amikor egy is bonyolult?

Jelen voltam a munkatársak vizsgájánál, és örömmel láttam, hogy igen felkészültek. Harmincnyolcan kiváló eredménnyel végeztek, és kívülről-belülről ismerik az eljárásrendet. Egyelőre mindenkinek tudnia kell mindent, de ha a 29 ügykör több százzá bővül, ahogy tervezzük, akkor szakosodni is fognak. Igaz, akkor már több és nagyobb helyszínen, több kolléga fogja várni az ügyfeleket. Ugyanakkor egy jogászcsoport azon is gőzerővel dolgozik, hogy az eljárásrend és a nyomtatványok is egyszerűbbé váljanak.

A 300 kiképzett munkatársból 226 most lépett be a közigazgatásba. Mi a baj a régi, tapasztalt köztisztviselőkkel?

Pályázatot írtunk ki, amelyre lehetőség volt belülről is jelentkezni. Kétezren jelentkeztek a négyhetes képzésre, és ilyen lett az arány. Diplomás szakembereket vártunk, legalább középszintű nyelvtudással, a felsőfok vagy a több nyelv ismerete pedig előny volt.
Mi lesz a régi ügyfélszolgálatokkal? Bezárják őket, és elbocsátják az ott dolgozókat?

Nem, egyelőre párhuzamosan működnek a kormányablakokkal, még megmarad a munkaügyi központok, az ÁNTSZ vagy a földhivatalok ügyfélszolgálata is. A végcél viszont az, hogy minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügyet a kormányablakokban lehessen elintézni. Amit most látunk, még csak csírája a programnak.

Néhányan azt tapasztalták, hogy a kormányablaknál nemigen lehet konkrét ügyeket intézni, csak megmondják, mivel hová kell fordulni. Nem felesleges ez így?

A kormányablak minden ügyben ad felvilágosítást. Huszonkilenc ügyben közvetlenül intézkedik, lehetőség nyílik például ügyfélkapu nyitására, egyéni vállalkozás bejelentésére, gyes vagy családi pótlék igénylésére. Más esetekben közreműködő hatóságként továbbítja az ügyet az illetékes szervnek, hogy az akta utazzon, ne az ügyfél, az összes többi ügyben pedig tájékoztat és segít a nyomtatványok kitöltésében. 2013-ban viszont megszűnik a többi ügyfélszolgálat. Átnézzük az okmányirodák feladatait is, és ami nem önkormányzati hatáskör, azt bevisszük a kormányablakba.

Ha mindez ilyen egyszerű, nem félnek, hogy a kormányablakok előbb-utóbb összeroppannak a roham alatt?

Nem, mivel a többi ügyfélszolgálattal szemben reggel nyolctól este nyolcig lesznek nyitva, hétfőtől péntekig, tehát akkor is, amikor más ügyfélszolgálatok már bezártak. Ha kapacitásgond merül föl, akkor gondoskodunk róla, hogy legyen elég ügyintéző. Van az ügyféltérben is egy felkészült kolléga, aki előre tájékoztatja az ügyfeleket, és gyorsítja az ügyintézést. Időpont-előjegyzésre is lehetőség lesz. Az is könnyebbség, hogy ezentúl nem küldünk levelet minden eljárási lépésről, hanem csak az ügyfelet érintőkről, és visszaállítottuk a 30 naptári napos ügyintézési határidőt a munkanapos számítással szemben, ami mindkét fél életét megnehezítette.”

Forrás:
Diplomás szakemberek középszintű nyelvtudással, Laky Zoltán, Heti Válasz, 2011. január 10.