Skip to main content
közigazgatási informatika

Informatikai szerződésekkel 15 milliárdot spórol az állam

Szerző: 2011. január 10.január 11th, 2011No Comments

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn bejelentette, hogy újratárgyalt néhány szerződést az informatikai beszállítókkal, amivel 2010-ben és 2011-ben összesen tízmilliárd forintot megspórolt.

Az egységes beszerzés eredményeképp éves szinten közel egy milliárd forinttal csökkennek Microsoft-termékekre fordított kiadások. Ezen túl közel 20 százalékkal csökken a nagyvállalati szerződéssel licenszelt munkaállomások száma a közigazgatásban és így minden intézménynél csökkenni fognak a kapcsolódó kiadások – mondta el lapunknak az NFM sajtószóvivője.

Az NFM államtitkára elmondta, hogy elindítottak egy informatikai állapotfelmérést, hogy megtalálják és megszüntessék a közigazgatásban a fölösleges párhuzamosságokat, egységesítsék az egymástól független alkalmazásokat, és kihasználják a méretgazdaságosság előnyeit. Az utóbbi azt jelenti, hogy az informatikai megrendelések összevonásával a mennyiség miatt nagyobb kedvezményeket lehet elérni a beszállítóknál.

A már említett tízmilliárdos költségcsökkentés mellett az agrártámogatási és a költségvetési gazdálkodási rendszerek konszolidálásával is spórolni tudtak a hozzájuk kapcsolódó üzemeltetési kiadásokon, több mint 5 milliárd forintot. Összesen tehát 15 milliárd forintot spórolt meg az állam az informatikai kiadásokon.

Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón ismét megemlítette a nyílt forráskódú termékekkel kezdett pilot programot, amelynek az eredményeit később értékelik ki. Az államtitkár szerint erősíteni kell a versenyhelyzetet, mert az jelentős mértékben letörheti az árakat a közigazgatásban is.

„Nyitrai Zsolt hozzátette: az idei évben megkezdődik a nyílt forráskódú irodai szoftvertermékek bevezetése a közigazgatás intézményrendszereinél, amelynek első lépcsőjeként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Államtitkársága, majd további központi költségvetési szervek állnak át nyílt szabványú termékek használatára a hivatali működés során.”

Forrás:
Informatikai szerződésekkel 15 milliárdot spórol az állam, Index.hu, 20011. január 10.
Felülvizsgálták az informatikai szerződéseket, 15mrd-ot spórol az állam, TőzsdeFórum Online, 2011. január 11.