Kormányzati Portál béta

„ A http://kormany.hu weboldal a magyar kormány hivatalos információs honlapja, amely folyamatosan frissülve aktuális híreket, beszámolókat, multimédiás tartalmakat közöl a kormányzat mindenkori tevékenységéről. A fentieken túl a honlap Dokumentumtárában kapnak helyet azok a tartalmak, amelyeknek közlésére törvények vagy rendeletek kötelezik a kormányt, illetve más, az állampolgárok érdeklődésére számot tartó anyagok és dokumentumok is. A weboldal „Sajtó” menüpontja alatt a sajtó munkatársai – regisztráció után – további szolgáltatásokat találhatnak, így többek között módjuk van élő közvetítések követésére, nagyfelbontású fotó- és videóanyagok letöltésére, stb.

A honlap publikus teszt formájában 2011. január 14-én kezdte meg működését. A tesztfázis a korábbi minisztériumi honlapok migrációjának befejezése, illetve a várhatóan szükséges hibajavítások után szűnik meg.

A kormányzati portál publikus, iletve a sajtó számára nyújtott szolgáltatásait a honlap készítői a későbbiekben is folyamatosan fejleszteni kívánják.”

Technikai üzemeltetés: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Forrás:
A honlapról, kormany.hu

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.