Jelentés a magyar mobiltelefon piacról

„Itthon gyorsabban nő az okostelefon ellátottság, mint Nyugat-Európában. Az IDC adatai szerint a múlt évben két és félszeresére nőtt az okostelefonok aránya Magyarországon. Igaz az okostelefonok közé számít az érintőképernyővel nem rendelkező, de levelezésre alkalmasabb Blackberry-szerű készülékek hada is.

Tény, hogy Nyugat-Európában már a mobilok harmada, nálunk viszont még csak kevesebb, mint az ötöde számít okostelefonnak. Az IDC piackutató intézet adatai szerint ugyanakkor gyorsuló ütemben zárkózunk fel a fejlett világhoz. Részben az erős karácsonyi szezonnak is köszönhetően egy év alatt, a nyugat-európai átlagot is bőven megelőzve, két és félszeresére nőtt a hazai smartphone piac, szemben a “csupán” kétszeresére növő nyugat-európaival. Egy kicsit konkrétabban: bár a magyar mobiloknak még csak 18,2 százaléka okos mobil, ám a 2010-es év harmadik negyedévében eladott 668 ezer mobiltelefonból 122 ezer már okos mobil volt. A Nokia Siemens Networks előrejelzései szerint ráadásul már csak négy évet kell várni, hogy a hazai készülékek legalább fele “okos” legyen.”

Forrás:
Nálunk a “buta” okostelefon a menő, Devecsai János, digibiz.hu, 2011. január 18.

A bejegyzés kategóriája: távközlés
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.