Skip to main content
gazdaságinformatika

Sopronban tesztelik az új utastájékoztató rendszert

Szerző: 2011. január 27.No Comments

„Megkezdték a pályázati pénzből megvalósuló soproni utastájékoztató rendszer tesztelését – közölte a projekt kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-vel.
A soproni önkormányzat és a Kisalföld Volán Zrt. közös konzorciuma a 370 millió forintos összköltségű – részben európai uniós forrásokból finanszírozott – fejlesztés során most azokat a hibákat, pontatlanságokat szűri ki, amelyek a megállókban és a buszokon működő hangos és képes információs rendszer hatékonyságát ronthatják – írták.

A projekthez szükséges források kilencven százalékát az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Programja pályázatán nyerte el a konzorcium.
A projekt részeként tíz jegy- és bérletárusító automatát állítanak fel, amelyeknél bankkártyával is lehet fizetni, 28 buszon helyeznek el fedélzeti számítógépet, belső utastéri kijelzőt, valamint a hangos tájékoztatást lehetővé tevő rendszert. Hét jármű kap „zöldút-kérő rendszert”, öt pedig olyan utasszámláló berendezést, amely a jövőben segítheti a forgalomtervezést. Ötven elektronikus tájékoztató táblát szerelnek fel olyan gombbal, amely azt segíti, hogy azokat vakok, gyengén látók is használhassák.

Az utazók a megállókban mobil interneten vagy WAP-on keresztül is tájékozódhatnak arról, mikor ér oda a következő busz. Üzemzavar esetén a sofőr azonnal jelezni tudja a problémát az irányító központnak.”

Forrás:
Sopronban tesztelik az új utastájékoztató rendszert, alon.hu, 2011. január 25.