Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Változások az Oktatási Hivatal munkájában

Szerző: 2011. január 30.No Comments

„Az Oktatási Hivatal (OH) nem régen kinevezett vezetője, Dr. Princzinger Péter az oktatásügy központi hivatalának jövőjét vázolta. Vezetőként a legfontosabb célnak azt tartja, hogy az Oktatási Hivatal professzionális, ugyanakkor „barátságos” közigazgatási munkát végezzen a jövőben. A szervezeti struktúrát nem tervezi átalakítani, ugyanakkor finomhangolásokra szükség van. Köszönhető ez például annak, hogy a kormányzat döntése alapján januártól működnek a kormányablakok, melyek az hivatal néhány korábbi feladatát is átvették (az OH regionális igazgatóságai beolvadtak).

Az új elnök leginkább az e-közigazgatás szerepét szeretné növelni a hivatali munkában. Mint a hazai oktatási adatvagyon kezelője, az OH-nak szerepet kell vállalnia az adatok minél szélesebb körű publikálásában, az adatkincs kiaknázásában. Dr. Princzinger Péter szerint az adatvagyonban rejlő lehetőségek zömmel kiaknázatlanok voltak az utóbbi időben. A kiaknázás inkább a közoktatásban indult meg, ahol az adatszolgáltatás nagyjából megvalósul, azonban a felsőoktatásban van még mit bepótolni. Érdekes módon viszont miközben a felsőoktatás rendelkezik egy minőségi közszolgáltatást végző felvételi honlappal, a közoktatás ezen a területen van lemaradásban. A hivatal vezetője szeretné, ha a jövőben mindkét terület fel tudna zárkózni a másikhoz. Nagyon bízik benne, hogy 1-2 év múlva már érezhető változás lesz e téren.”

Forrás:
Változások az Oktatási Hivatal munkájában, Educatio.hu, 2011. január 21-22.