Skip to main content
közigazgatás: magyar

Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szerző: 2011. február 9.No Comments

„Az MTI megkeresésére küldött válaszában a miniszteri biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását azzal indokolta, hogy a kormány a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a korábbiaknál összehangoltabb és tervezettebb utánpótlásképzést akar megvalósítani. Ezt a célt szerinte az említett három állami fenntartású felsőoktatási intézmény – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola (RTF) és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar (BCE KIK) – egyesülése, az intézményi hagyományok megőrzése mellett, szoros oktatási és kutatási integrációval biztosíthatja.

Az egyetem megalakulását az Országgyűlés által márciusban elfogadandó létesítési és átalakulási törvény, valamint a júniusban elfogadandó, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezetéről és működéséről szóló jogszabály rendezi majd – közölte Kis Norbert József, hozzátéve, hogy mivel a három egyesülő intézmény a Magyar Akkreditációs Bizottság által akkreditált, integrációjuk nem igényel újabb eljárást.

A miniszteri biztos kifejtette: a közszolgálati egyetem 2012. január 1-jén kezdi meg működését, vagyis a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara 2012. január 1-jétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretében, annak karaiként – a képzési szerkezetüket megőrizve – fognak működni. A jogelőd és a jogutód intézmény között teljes jogi folytonosság lesz. Így a tanulmányaikat a jogelődnél megkezdő hallgatók eredeti szakjukon, a választott intézményben folytatják tanulmányaikat. Diplomájuk, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a jogelőd intézmény szerinti kar állít majd ki, tartalmazni fogja a jogelőd intézmény nevét is. Az általános jogutódlás miatt a hallgatók jogviszonya, valamint érdekképviselete az intézményvezetésben ugyancsak változatlan lesz.

A közszolgálati egyetem a ZMNE, az RTF és a BCE KIK campusán fog működni. Hosszabb távra azonban – folytatta – az egyetem kidolgozza „az infrastruktúra ésszerűsítésének stratégiáját, amely közös épületek hatékony kihasználását is tartalmazhatja”.”

Forrás:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem : egy helyen képzik majd a közszolgákat, rendőröket és katonákat, Alpokalja-Online, 2011. február 3.