Skip to main content
közigazgatás: magyar

Erős közigazgatást teremt a közszolgálati egyetem

Szerző: 2011. február 10.No Comments

„A nemzetvédelem, a rendvédelem és a civil közigazgatás területén folyó képzés integrációját alapvetően az indokolja, hogy így hozható létre az erős közigazgatás – jelentette ki Kis Norbert József miniszteri biztos a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A biztos szerint e területek szorosan összefüggnek, elválaszthatatlanok, jól látszott ez például az iszapkatasztrófa esetében. Hangsúlyozta: holisztikusan kell megközelíteni a kérdést.

Az említett területen működő három campus (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem) megmarad, a három intézmény, mint egyetemi kar folytatja a munkáját. Az oktatás szervezése, a gazdálkodás, a kutatás azonban összehangoltabban fog működni. Lesz egy központi, rektori adminisztráció, ehhez most keresik a megfelelő épületet – árulta el Kis Norbert József.

Tájékoztatása szerint az új képzés 2012 január 1-jével indul, az integrált tananyagot 2013-tól vezetik be felmenő rendszerben. ”

Forrás:
Erős közigazgatást teremt a közszolgálati egyetem, Híradó Online, 2011. február 7.