Pesti Imre: Máris több tízmilliót spóroltunk

„A kormányhivatalok létrehozásával a legfontosabb lépést már megtette a kabinet az ügyintézés egyszerűsítése érdekében – mondta Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Pesti Imre hozzátette: a teljes átalakítást 2013-ra fejezik be. …Az ügyintézés könnyítése érdekében végzett átalakítás 2013-ra érhet véget, a legnagyobb lépést, a dekoncentrált szervezetek integrációját a vártnál gyorsabban és nagyobb sikerrel teljesítették – mondta a fővárosi kormányhivatal vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az új struktúra fenntartása is olcsóbb lesz, a kormányablakok megnyitása óta is több tízmillió forintot sikerült megspórolni – magyarázta Pesti Imre. Hozzátette: az előző kormány idején rendkívül pazarló volt a gazdálkodás, sok, az állam tulajdonában álló épületet kevésbé használtak ki, ugyanakkor “előszeretettel béreltek a magánszférától”.

A politikus hangsúlyozta, hogy megkezdték ezeknek a furcsa szerződéseknek a felszámolását, ennek is köszönhető a megtakarítás.”

Forrás:
Pesti Imre: Máris több tízmilliót spóroltunk, Inforádió, 2011. február 23.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.