Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nagy változások várhatók a köztisztviselőknél is

Szerző: 2011. március 1.No Comments

„Alaposabb, szakterületre szabott képzés, köztisztviselői életpályamodell, a versenyvizsga átalakítása; egyebek mellett ezek szerepelnek a köztisztviselőket érintő változtatásokban. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről szóló módosításokat a héten is éppen tárgyalja az Országgyűlés – nyilatkozta Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a Duna Televízió kedd reggeli műsorában.

A mostani versenyvizsga-rendszert átalakítják, kettéválasztják alap- és szakvizsgára. “Léteznek igazgatási alapismeretek, amit mindenkinek tudni kell a közigazgatásban az állam működéséről, függetlenül attól, hogy milyen típusú végzettséggel, milyen alapdiplomával érkezett a rendszerbe. Ezt szolgálja majd az alapvizsga bevezetése. Erre épül rá annak a területnek a speciális tudásanyaga, az arra vonatkozó tanulási kötelezettség, amely területtel az illető köztisztviselő foglalkozik majd” – ismertette a változás részleteit a politikus.

Az államtitkár kiemelte: nem csak a kiszámítható fizetési rendszerről szól majd a modell, hanem arról is, hogy a köztisztviselők képzését az eddigieknél jobban összekapcsolják az előmenetelükkel. “Eddig éppen az volt a probléma, hogy az előmenetel, az egyik kategóriából a másikba történő átlépés, illetve a képzési, számonkérési, minőségértékelési rendszer nem volt teljesen összekapcsolva egymással” – hangzott az interjúban.

Rétvári jellemzőnek mondta, hogy a köztisztviselők sokszor nem olyan képzést kaptak, mint amire szükségük lett volna, hanem olyat, amilyenre a külső beszállítók ajánlatot tettek. “Több milliárd forintért az állam olyan képzéseket vett meg cégektől, amelyeket egyrészt házon belül is meg tudott volna oldani; másrészről pedig nem az állam szabta a képzési igényeket a maga szükségleteihez.”
A jövőben az állam számára hasznosabb, az egyes köztisztviselő fejlődését pedig jobban előmozdító képzések várhatók – hangzott az államtitkári ígéret a Duna Televízió reggeli műsorában.”

Forrás:
Nagy változások várhatók a köztisztviselőknél is, Világgazdaság Online, 2011. március 1.