Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Problémák a rendőri statisztikai adatszolgáltatással

Szerző: 2011. március 10.One Comment

„Kovács Tamás még legfőbb ügyészként levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy „munkatársai előtt szíveskedjék világossá tenni, a hamis statisztikai adatszolgáltatás miatt a büntetőjogi felelősségre vonás a jövőben elkerülhetetlen”. A meghamisított rendőrségi adatok Kovács szerint már a bűnügyi statisztika hitelességét veszélyeztetik.

A Legfőbb Ügyészség országos vizsgálata ugyanis tízezres nagyságrendben tárt fel hibákat, hiányosságokat, szándékos torzításokat (statisztikahamisítást). Évi 400 ezerhez közeli bűncselekményszám mellett ekkora mennyiségű valótlan adat viszont már valóban a statisztika egészének a hitelességét kérdőjelezi meg. S ezeket a hamisításokat sok esetben éppen azokban a nagy számban előforduló, viszonylag kisebb súlyú bűncselekményfajtákban követik el, amelyek a legtöbb bosszúságot okozzák az embereknek.

Az ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy a rendőrségi ügyviteli és ügyfeldolgozó szoftver, a Robotzsaru nem alkalmas a statisztikai adatszolgáltatás hibáinak kiszűrésére. Nagy számban fordulnak elő a fiatal rendőrök rutintalanságára visszavezethető téves vagy hibás kódolások. Nem kevés azonban az olyan ügy, amikor a Robotzsaru jelezte, hogy az adott ügy törvényes feldolgozása nem fejeződött be, bizonyos statisztikai adatokat még nem adtak meg, az adatfeldolgozást végző ügyintéző azonban egyetlen gombnyomással negligálhatta a gép tiltakozását. Az ügyészség azt javasolja, a Robotzsarut alakítsák át úgy, hogy automatikusan akadályozza meg az ügy befejezését, ha az adatszolgáltatásban hibát vagy szabálytalanságot észlel.”

Forrás:
Az ügyészség megelégelte a hamisítást, Fekete Gy. Attila, Népszabadság, 2011. március 10.