Kormányhivatal és személyzeti ügyek

„Az ernyője alá került tizenöt szakigazgatási szerv vezetője közül eddig négyet cserélt le a somogyi kormányhivatal, az ötödiket áprilisban fogja

Határozott idejű megbízatása augusztusig van a régi vezetőknek. Kormányközeli forrásokból tudjuk, felgyorsulhat a csere, mivel az Alkotmánybíróság döntése átírta a terveket: ha valahol váltást terveznek, azt májusig tehetik meg egyszerűbben, indoklás nélküli elbocsátással. A cserék felgyorsítását azonban akadályozza, hogy a minden tekintetben alkalmas személyekről nem elég helyben megegyezni, az ágazati minisztériumokkal is dűlőre kel jutni. Országosan több száz vezetőről lévén szó, ez nem megy egyik napról a másikra.

Juhász Tibor a megbízólevelek átadásakor érzékeltette, próbaidő következik, aminek a végére nem ugyanazzal a tizenöt vezetővel érkeznek, mint akik bizalmat kaptak megbízottként. Ez forrásaink szerint ugyanúgy érthető, mint a kormányzat által indított intézményvezető-váltási hullám a múlt évben. Ráadásul a kormányhivatalok létrejöttével „központosítottabb” lett a helyi államigazgatás, a vezetőknek immár a politikus kormánymegbízottak bizalmát kell élvezniük. Az idő feszült várakozással telik, a tizenegy szakigazgatásiszerv-vezető sorsának bizonytalansága kormányhivatalnoki igazodást indított el.

De mi is a tét? Elsősorban az, sikerül-e villámgyors eredményt elérni, de legalábbis elkerülni a szalagcímbe kívánkozó baklövéseket a közigazgatás-államigazgatás átszervezésének nagyon érzékeny időszakában. A felsővezetőknek a „hibátlan rendszereket” nemcsak az átszervezés, hanem a kormányzati forráskivonás idején kell működtetniük. Velük összefüggésben: a soha nem látott méretű monstrehivatal 811 hivatalnoka és családjaik megélhetése a tét. ”

Forrás:
Somogyi Hírlap, Balassa Tamás, 2011. március 19.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.