Skip to main content
közigazgatás: magyar

Hatékony, nemzeti közigazgatásra van szükség

Szerző: 2011. március 21.No Comments

„A magyar közigazgatás megújítása a Kormány célja – mondta Dr. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a minisztérium szombati nyílt napjának kezdő előadásán.
Az előadásokról szóló beszámolóinkat a Közigazgatási Nyílt Napon résztvevő hallgatók készítik. Az elkészült írások egyike tárgyszerűségre, a másik szubjektív hangvételre törekszik. (kormany.hu)

Szűcs Ádám Imre írása

Az államtitkár elmondta: a magyar közigazgatás megújítása egyre sürgetőbb feladat, ugyanakkor a kétharmados többség révén történelmi lehetősége van e feladat végrehajtására a Kormánynak. Kiemelte: ez azért is különösen fontos, mert a hatékonyan működő közigazgatás indítómotorja lehet a teljes társadalmi fellendülésnek – tette hozzá Gál András Levente.

A fejlesztési terv az igazságügyi és a közigazgatási alrendszerek megújítására épül, amely a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által meghirdetett „Jó Állam” koncepció megteremtését szolgálja – emlékeztetett. Az államtitkár kifejtette, a Magyary Zoltánról elnevezett közigazgatási reformterv alapvetően négy tengelyre épül: terveik szerint megújítják a szervezeti és személyzeti struktúrát, valamint az ezekhez kapcsolódó egyes feladatok és eljárások is átalakulnak.

Gál András Levente – a KIM szervezetét bemutatva – hangsúlyozta, hogy az átlátható szervezeti felépítéshez transzparens feladat-meghatározás szükséges, emellett elengedhetetlen a gyors és hatékony eljárási rendszer, valamint a megfelelő köztisztviselői bázis létrehozása. Ez utóbbi feltétel megteremtését szolgálja a köztisztviselői életpálya-modell kialakítása, valamint a rekrutációs bázisként is szolgáló, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapítása – fűzte hozzá a politikus.

Az előadás második előadója, dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva helyettes államtitkár-asszony kiemelte: a felgyorsult kormányzati és törvényalkotási munka mellett, a Magyar Közlöny szerkesztőségének elsődleges prioritása, hogy megfelelő időben, hitelesen jusson el az állampolgárokhoz a Közlöny tartalom.

Az előadás zárásaként Fekete Gábor, elektronikus közigazgatásért felelős helyettes államtitkár elmondta: le kell számolni a terv- és koncepció-készítésekkel, helyette olyan modern e-közigazgatási rendszert kell kiépíteni, amely mind az állampolgárok, mind a közigazgatásban dolgozók számára gyors, hatékony és megfelelő szolgáltatást képes nyújtani.

***

Batta Zsófia írása

Magyary Program – megújuló közigazgatás

A nyílt nap első előadásán a közigazgatás rejtelmeibe és megújítási programjába, a nemzetközi hírű közigazgatási szakember, Magyary Zoltánról elnevezett reformprogramba nyerhettünk betekintést Gál András Levente tolmácsolásában.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Magyary Program stratégiai elveiről, kevésbé annak tartalmi elemeiről értekezett. Ezt követően dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva, a kormányirodát irányító helyettes államtitkár a Magyar Közlöny történeti előzményeiről, jelenlegi formájáról beszélt, míg Fekete Gábor, az e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkár az internetes ügyintézés lehetőségeit, javítási pontjait mérte fel.

Gál András Levente előadásában felfedezhettük a kormányzati kommunikáció sokat hangoztatott irányelveit, a nemzeti szemléletet, a hatékonyságot és a köz szolgálatát – amit jól érzékeltet a program jelszava: „a Haza Üdvére és a Köz Szolgálatában”. Megtudhattuk, hogy a közigazgatás teljesítménye az elmúlt két ciklus alatt folyamatosan romlott – ezt az államtitkár az ún. Bertelsman-mutató segítségével mutatta ki -, ennek következtében az új, kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány lépéskényszerrel szembesült. A közigazgatás megújítását célzó Magyary Program ezért a fenntartható, hatékony, átlátható és nyitott közigazgatás megteremtését tűzte ki célul, amit ily módon akár szerethetővé is lehet tenni.”

Forrás:
Hatékony, nemzeti közigazgatásra van szükség, Kormányzati Portál,  2011. március 19.