Skip to main content
közigazgatás: magyar

Rétvári Bence: biztos előmenetelt kínál a közigazgatás

Szerző: 2011. március 21.No Comments

„Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombati budapesti nyílt napján azt mondta: a közigazgatásban a polgárokat szolgálva egy ország és egy nemzet érdekében lehet munkát végezni, és sokféle területen próbálhatja ki mindenki magát.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint azért jó a közigazgatásban dolgozni, mert biztos előmenetellel, kiszámítható bértáblával jutalmazzák a tudást és a munkavállalói hűséget.

Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombati budapesti nyílt napján azt mondta: a közigazgatásban a polgárokat szolgálva egy ország és egy nemzet érdekében lehet munkát végezni, és sokféle területen próbálhatja ki mindenki magát. „A főnököd maga az állam”, ez nem csak egyfajta munka, elhivatottságot is tükröz – fogalmazott a kereszténydemokrata államtitkár.

Rétvári Bence a továbbképzési lehetőségek mellett szólt a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramról is, amitől azt várják, hogy a magyar közigazgatás versenyképesebbé váljon. Február 1-től a program keretében közel 300 fiatal próbálhatja ki magát a közigazgatásban. A már diplomát szerzett ösztöndíjasokat mentorok segítik, s biztosítják a fiatalok szakmai integrációját.

A parlamenti államtitkár ismertetve a kormány jogalkotási tevékenységét és a törvényalkotás menetét beszélt még arról is, hogy a minisztériumokban jelenleg 6600-an dolgoznak, míg a háttérintézményekben összesen mintegy 60 ezren. A közigazgatásban dolgozók átlagéletkora 43 év, a középkorúak (41-50 évesek) részaránya folyamatosan csökken. A 2007 és 2013 között nyugállományba vonulók létszáma előreláthatólag 40 százalékkal nő, az ő helyükre folyamatosan fiatal munkavállalókat szeretnének felvenni – mutatott rá az államtitkár.

Rétvári Bence kiemelte: a kormány elkötelezett a közigazgatás megújításában. Az államtitkár az átalakításokat az eljárásrendet egyszerűsítő és hatékonyságorientált változtatásként jellemezte. ”

Forrás:
Rétvári Bence: biztos előmenetelt kínál a közigazgatás, HVG.hu, 2011. március 19.