Skip to main content
távközlés

Nem időszerű az állami mobilcég

Szerző: 2011. március 28.No Comments

„Most tehát kiderült: árverés lesz, s nem pályázat. – A kormány fő célja, hogy a mobilpiacon fokozódjon a verseny. Azt várjuk, hogy mérséklődni fognak a szolgáltatások árai, miközben az igénybe vehető sávszélesség és a szolgáltatási választék is fejlődik. A jelenlegi piaci szolgáltatók portfóliója a módosuló eljárás eredményeképpen mindenféleképpen bővülni fog – tette hozzá magyarázatul a tárca.

Álláspontjuk szerint a frekvencia a nemzeti vagyon része, amelynek hasznosulnia kell. –Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a GSM-technológiával kompatibilis UMTS-technológiát úgy vezessük be, hogy ne vesszenek el a harmonizációból fakadó korábbi eredmények, és ne sérüljön a verseny a piacon. A napokban megindítjuk a jogalkotási eljárást, amelyet 2011 első fél évének végére tervezünk lezárni – közölte a tárca sajtóosztálya.

A héten napvilágot látott egy érdekes tanulmány, amely a frekvenciavagyon hasznosításának egyik lehetséges – ám a világon még sehol ki nem próbált – módjának azt tartotta, hogy részleges állami szerepvállalással, az állami gerinchálózatokra alapozva létrehozható volna egy állami negyedik mobilcég, amely mintegy nagykereskedőként, szabályozott keretek között nyújthatna infrastruktúrát virtuális mobilszolgáltatóknak.

Kérdésünkre, hogy a tanulmányban foglaltak egyezhetnek-e a kormányzati szándékkal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium úgy reagált: egy esetleges állami szerepvállalás módjának és mértékének kérdése egyelőre nem időszerű.

Elmondták azt is: a frekvenciákra új sávdíjas rendszert vezetnek be. A frekvenciadíjak módosítására vonatkozó kormányzati javaslatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke március elején társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A tervezet lényege, hogy a jövőben a szolgáltatóknak az általuk használt sávok után egyszerűen és átláthatóan számítható díjat kell majd fizetniük.”

Forrás:
Nem időszerű az állami mobilcég, Varga G. Gábor, Népszabadság, 2011. március 26.
Lásd még:
Állami mobilcég épülhet?