Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Őszre elkészül a magyar fájlcseretörvény

Szerző: 2011. március 28.No Comments

„A tervek szerint őszre elkészül egy olyan hamisítás elleni cselekvési program, amelynek hangsúlyos része lesz az internetes kalózkodás elleni fellépés.

Szerdán tartotta első ülését a 287/2010. (XII. 16.) kormányrendelet alapján újjáalakított Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A minisztériumok, szakhatóságok és iparági, szakmai szervezetek képviselőiből álló grémium egyebek mellett arról döntött, hogy a következő két negyedévben kidolgoz egy olyan hamisítás elleni stratégiát, amely az évtized közepéig tartó időszakra meghatározza a hamisítás kínálati és keresleti oldalának a csökkentését is megcélzó cselekvési programot.

Kiemelt hangsúlyt fektetnek a szellemitulajdon-védelmi ismeretek közoktatásba építésére, a fogyasztókra nézve legveszélyesebb hamisítások, így az élelmiszer- és a gyógyszerhamisítás visszaszorítására, illetve az interneten elkövetett jogsértések elleni fellépés hatékonyabbá tételére.

Dr. Tóth Zita, a HENT titkára elmondta: az internetes kalózkodás visszaszorítása, a fájlcsere szabályozása hangsúlyozottan meg fog jelenni a cselekvési programban. Jelenleg csak a kiindulási tézisek vannak meg, a kormány számára javasolt konkrét lépésekről egyelőre nem lehet beszélni.

„Elsősorban a zeneszerzők és az írók körében van határozott támogatottsága a kulturális átalánydíjnak, melyet az üres adathordozókhoz hasonlóan az internetszolgáltatás árába lehetne beépíteni. Ennek előnye az egyszerűségében lenne, és gyors megoldást jelentene a kultúra finanszírozásában. Ugyanakkor ez a konstrukció számos problémát felvet. Egyrészt a megvalósítása nem lenne triviális, ahogy a bevételek felosztása sem, másrészt nem kívánt gazdasági következményként a piaci megoldások ellen dolgozhatna””

Forrás:
Mi lesz a fájlcserélőkkel Magyarországon?, Barna József, IT café, 2011. március 25.