Skip to main content
közigazgatási informatika

Brüsszel tender nélkül választaná a Windowst

Szerző: 2011. április 5.No Comments

„Az Európai Bizottság közbeszerzési eljárás nélkül tenné a jövőben is a Microsoft Windows operációs rendszert több tízezer számítógépére – vallott színt az unió végrehajtó testülete.

Idén május 31-ével lejár a Windows operációs rendszerek licencére kötött szerződés az Európai Bizottság (EB) és az Microsoft szoftvervállalat között. Az EB azonban nyílt pályázat kiírása helyett csak az óriásvállalattal kezdett tárgyalásokba a szerződések megújításáról március 24-én. Az EB álláspontja szerint ellenben minden az Unió belső szabályainak megfelelően zajlik. Azok lehetővé teszik, hogy az európai intézmények egyetlen vállalat alkalmazásara szerződjenek amennyiben a megállapodások időtartalma nem hosszabb három évnél.

A Computerworld magazin értesülései szerint az év végi döntéskor az EB költségvetési főigazgatósága rákérdezett az informatikai főigazgatóságnál, hogy miért nem írnak ki nyílt tendert, utóbbi szerint azonban arra nincs szükség, mert a Microsoft minden kritériumnak megfelel.

Az IDC piacelemző vállalat szerint az európai kormányok szoftverköltései teszik ki az Európai Unióban eladott szoftverek 19 százalékát. Ennek megfelelően a redmondi vállalat mindent megtesz a kormányok és közintézmények megnyerésére, ezzel a nyílt szoftverek támogatóinak erős kritikáját vívva ki gyakran. A most szóban forgó üzlet több millió euró bevételt jelenthet az amerikai szoftveróriásnak, hiszen több mint 36 ezer asztali gép operációs rendszerét szállíthatná az Uniónak.

A tervezett szerződés azonban az Unió saját Európai Interoperábilitási Keretprogramja ellen van, amelynek irányelvei szerint a kormányzati IT infrastruktúrák esetében támogatandó a nyílt forráskódú szoftverek használata. A dokumentum egyúttal felhívja a figyelmet az egyetlen cég szoftvereire épülő rendszerek veszélyeire is. A közelmúltban lezajlott kibertámadások az EB informatikai rendszerei ellen pedig még inkább rávilágítanak az egyetlen gyártótól származó szoftverek jelentette veszélyekre.”

Forrás:
Brüsszel tender nélkül választaná a Windowst, HVG.hu, 2011. április 5.