Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését

Szerző: 2011. április 6.No Comments

„Alkotmányellenes a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek az a szabálya, amely a munkáltató számára lehetővé teszi a köztisztviselő indokolás nélküli felmentését – állapította meg az Alkotmánybíróság kedden. A taláros testület ugyanazokra az indokokra hivatkozva döntött így, mint februárban, amikor a kormánytisztviselők indokolatlan kirúgásáról szóló törvényt meszelte el.

Az Ab szerint azért alkotmányellenes a rendelkezés, mert az indokolás nélküli felmentés lehetősége a köztisztviselők esetében is sérti a jogállamiság elvét, a munkához való jogot, a közhivatal viseléséhez való jogot, a bírósághoz fordulás jogát, valamint az emberi méltósághoz való jogot.

Az Alkotmánybíróság most sem vitatta, hogy az államszervezet hatékony működése indokolhatja a közszolgálati jogviszonyban álló tisztviselők felmentési lehetőségének könnyítését a korábbi szabályozáshoz képest, ennek azonban nem lehet módja a munkáltatói jogok gyakorlójának korlátlan döntésre való felhatalmazása. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezést a határozat közzétételét követő nappal megsemmisítette.

A Fidesz nem döbbent meg
Kósa Lajos, a javaslat korábbi beterjesztője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy tudomásul veszik az Alkotmánybíróság döntését. A határozat nem érte váratlanul őket, hiszen a taláros testület korábban megsemmisítette a kormánytisztviselőket érintő hasonló szabályozást is, ez a mostani pedig annak az „unokatestvére”. A fideszes képviselő szerint megkeresik az alkotmányos lehetőséget a kérdés rendezésére, ahhoz azonban még megvárják az új alaptörvény elfogadását.”

Forrás:
HVG.hu, 2011. április 5.