Skip to main content
közigazgatási informatika

Az EKOP jelene és jövője

Szerző: 2011. április 10.No Comments

„A tavaly megalakult új kormány 1251/2010. számú határozatában jelentősen átalakította a 2007–2008. és 2009–2010. időszak akcióterveit. Az újjászerveződő minisztériumok akadozó, finanszírozási egyensúlytalanságokkal küzdő projekteket találtak, ezért egyes kiemelt projekteknél kétségesnek tűnt az eredményes befejezés. A Kormány döntése azokat a projekteket érintette, amelyek jelentős forrással rendelkeztek, de a csúszások után várható eredmény nem mutatkozott ezzel arányosnak, vagy pedig a mögöttes szakpolitikai koncepciók változtak meg. Az Új Széchenyi Terv ugyan közigazgatási célú informatikai pályázatokat nem tartalmaz, a módosításokban mégis közrejátszhatott a két nagy támogatási forma közötti összhang kialakítása.

Első körben törlésre került az interoperabilitás, a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren működő elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintű technológiai értékelése, a telefonos ügyfél-kiszolgálási rendszer, az elektronikus azonosítás megteremtése, a zártcélú hálózati szolgáltatások bővítése a szolgálat-, bevetés- és mentésirányítási rendszerek közötti kommunikáció megalapozásához, biztosításához, a hatósági eljárások elektronikus támogatása és az elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között című kiemelt projekt.

2010. decemberben a kormány ismét módosította az akciótervet (1314/2010. számú Korm. határozat), ezúttal azonban már bekerültek az új célkitűzéseket tükröző nevesítések.
A korábbi Miniszterelnöki Hivatal jogutóda, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium két projekttel is megjelenik az EKOP-ban, projektgazdaként felügyeli az egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelés megvalósítását és az oktatási és kormánytisztviselői funkciókat támogató kártyarendszer kiépítését. A PMISZK – új nevén Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség – és a Kopint-Datorg Zrt. a kormányzati informatika infrastrukturális ágát képviselő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása mellett négy projektet kezel, néhány cél – pl. a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer azonosító és kézbesítő rendszerének modernizációja – a korábbi akcióterv egyes projektjeiben is megjelent fejlesztési eredményként, a fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása viszont új cél, eredményeként megszülethet a teljes magyar fejlesztéspolitikát lefedő egységes támogatáspolitikai infrastruktúra.
A véglegesnek tekinthető listában megfigyelhető a központosítás, néhány központi nagy szervezetnél koncentrálódnak a fejlesztések…meg kell azonban említeni az ÁROP és EKOP projektek eltávolodásának tendenciáját. A két operatív program jellegét és céljait tekintve összefügg, a jelenlegi nevesítésekből láthatóan azonban nem rendelkezik közös tengellyel.”

Forrás:
Az EKOP jelene és jövője, Urbán Viktor, Infotér.eu, 2011. április 6.