Skip to main content
közigazgatás: magyar

Valamennyi szakigazgatási szerv egy helyen legyen elérhető

Szerző: 2011. április 17.No Comments

Az első lépést megtették, a lehetséges 33 regionális szakigazgatási szervből 14-et már beintegráltak az egyablakos ügyintézési rendszerbe – mondta dr. Szabó Erika államtitkár csütörtöki tájékoztatóján.
Az ország 20 kormányhivatalában most 23 ezren dolgoznak. Az átállásra példaként említette a megyét, ahol korábban a közigazgatási hivatalban 96-an dolgoztak, míg a januártól felállt kormányhivatalban 1174 ember munkáját kell irányítania Rácz Róbert kormánymegbízottnak, Vasas Lászlóné dr. főigazgatónak és Tapolcai Zoltán főosztályvezetőnek.

Az államtitkár jelezte, akkor fejeződik be az egyablakos ügyintézési rendszer kialakítása, ha mind a 33 szakigazgatási szervet így lehet majd elérni. Ezzel tehermentesítik a polgármesteri hivatalokat, melyeknek ma még nagyon sok államigazgatási feladatot kell ellátniuk. Beszélt arról is, hogy 2013-ra kialakítják a járási kormányablakokat is, de a járások határairól, illetve székhelyeiről később születhet döntés.
A megyei kormányhivatal létrehozásáról szólva Rácz Róbert elmondta, lényeges létszámmozgással az nem járt, legfeljebb néhány párfős osztályt szüntettek meg. Arról pedig csak jövőre tud beszámolni, mennyi költséget sikerült megtakarítaniuk az átszervezéssel az előző évhez képest.”

Forrás:
Valamennyi szakigazgatási szerv egy helyen legyen elérhető, Hajdú Online, 2011. április 15.