Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lázár János: Az alkotmány után az igazságszolgáltatás reformja következik

Szerző: 2011. április 25.No Comments

„Az alkotmány után az igazságszolgáltatás reformja következik a kétharmados törvény keretében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz parlamenti frakciójának a vezetője, aki hozzátette: az Igazságügyi Minisztérium dolga, hogy ebben a kérdésben javaslatokat tegyen és összegyűjtse az érveket, amelyek a döntéseket megalapozzák.

Az a fontos, hogy egy hatékony, jól működő, kiszámítható igazságszolgáltatás legyen, ne húzódjanak el az ügyek, minél hamarabb szülessenek meg a döntések – hangsúlyozta Lázár János.

Mindenkivel szeretnénk egyeztetni, várjuk az ellenzéki pártok észrevételeit. Tárgyalókészek vagyunk – fogalmazott a politikus, aki beszélt az önkormányzati rendszer átalakításáról is.

A menetrendet felvázolva elmondta: májusban teszi le a Belügyminisztérium a törvény új koncepcióját a kormány asztalára, és reméli, hogy a költségvetés vitájáig megszületik az új törvény, amely új önkormányzati rendszert eredményez. Ebben a kérdésben már egy hónapja intenzív egyeztetések zajlanak a kormány és a Fidesz-frakció között.

Még az idén új önkormányzati rendszer lesz – jelentette ki Hódmezővásárhely polgármestere, aki úgy véli: kicsi a valószínűsége, hogy a jövőben a polgármesterek parlamenti képviselők lehetnek.”

Forrás:
Lázár János: Az alkotmány után az igazságszolgáltatás reformja következik, Inforádió, 2011. április 20.