Skip to main content
közigazgatás: magyar

Új közszolgálati életpályamodell kialakítását tervezik – Magyary-program

Szerző: 2011. május 7.No Comments

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium vezetésének meghívására egyeztetésre került sor a rendvédelmi, a honvédelmi, a köztisztviselői, illetve kormány-tisztviselői szakszervezetekkel.

A mai ülés az egyeztetési folyamat első lépése, amelynek keretében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselője, dr. Gál András Levente tájékoztatta a szakszervezeteket a kormány azon szándékáról, amely szerint átjárható egységes alapelvek szerinti közszolgálati életpályamodell kialakítását tervezi, amelynek része a nyugdíjrendszer felülvizsgálata – áll a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság közleményében.

Az egységes közszolgálati életpályamodell kialakításának kereteit a Széll Kálmán-terv, a Széchenyi-terv, valamint az új alaptörvény határozzák meg. A kormányzati oldal tájékoztatta a szakszervezeteket a tervezett ütemezésről, eszerint június 10-én a névadó születésnapján lesz közzétéve egy közigazgatás-fejlesztési stratégia, a Magyary-program, amelynek egyik eleme a személyi állományra vonatkozó életpályaprogram, továbbá a Széll Kálmán-terv szerint július 1-jéig elkészül az új közszolgálati életpályamodell-rendszer.

A kormányzati oldal biztosította a szakszervezeteket a további egyeztetési szándékáról, továbbá hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszert érintő változások, valamint az életpályaprogram kialakítása a Széll Kálmán-terv keretei között valósul meg – olvasható a közleményben.”

Forrás:
Új közszolgálati életpályamodell kialakítását tervezik, Magyar Nemzet, 2011. május 6.