Skip to main content
közigazgatási informatika

Az állami informatikában elsődleges szempont a költségtakarékosság

Szerző: 2011. május 11.No Comments

„Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyarország és a Microsoft közötti jövőbeni együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével 2011. május 10-én, Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam megteremtése érdekében költségtakarékos konstrukciókat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor.
Fellegi Tamás aláhúzta: az állam az egyenlő piaci versenyfeltételek kialakításában érdekelt az infokommunikációs szektorban is, ezért minden olyan kezdeményezést támogat, amely hosszú távon figyelembe veszi a szektor természetes fejlődési irányait mind a piaci szükségletek, mind pedig a kínálatok oldalán. A miniszter hozzátette: a kormány kiemelt céljai közé tartozik a magyar vállalkozások versenyképességének növelése korszerű technológiai megoldások támogatása mentén, amely nem csak az Új Széchenyi Terv pályázati eszközeivel, hanem az értékesítési csatornák támogatásával is elérhető.

Fellegi Tamás jelezte: az állam a nyílt forráskódú szoftverek elérhetőségét is biztosítani kívánja a közigazgatásban a verseny élénkítése érdekében és a technológiasemlegesség jegyében. A miniszter rámutatott: előnyben kell részesíteni azokat a megoldásokat, amelyek igénybevételével nagyobb költségmegtakarítás érhető el. A szaktárca ezért a Microsoft részéről is elsősorban a takarékosságot támogató javaslatokat vár a jövőbeni együttműködés megerősítése érdekében.

A kormány kész megvizsgálni új, felhő-típusú technológiák, virtualizációs megoldások alkalmazási lehetőségeit is, amelyek kialakításában a Microsoft erős partner lehet világszínvonalú szakmai kompetenciája miatt – tette hozzá Fellegi Tamás.”

Forrás:
Az állami informatikában elsődleges szempont a költségtakarékosság, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. május 10.