Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Pénzére vár az űrhabos cég

Szerző: 2011. május 18.No Comments

„Egy már odaítélt állami támogatás hiányával küzd a Magyarországon, de a térségben is úttörő szerepet vivő, űripari technológiák fejlesztésével is foglalkozó Admatis Kft. A miskolci cég jelenleg elsősorban külföldi megrendeléseiből él.

Az USA-ból, Németországból és Oroszországból is tapasztaltunk érdeklődést a cég egyik fő termékének számító fémhab iránt, de kifutásuk egyelőre bizonytalan, nem utolsósorban a finanszírozással kapcsolatos kérdések miatt − mondta el a Napi Gazdaságnak Bárczy Tamás, az Admatis Kft. ügyvezetője. Egyelőre azonban nem találtunk k+f finanszírozási forrást a magyar államnál, sőt a már szakmailag befejezett projektből is sok millió forinttal tartozik nekünk a finanszírozó − tette hozzá a cégvezető. A projekt is utófinanszírozású, a támogatást a szerződés szerint a befejezése után 15 napon belül kellett volna folyósítani, ez azonban azóta sem történt meg. Sokáig semmi hír nem érkezett a támogatás sorsáról, majd a MAG Zrt. levele már azt állította, hogy egyenesen a cég tartozik az államnak 8,5 millió forinttal − éppen annyival, amennyivel valójában az állam tartozik az Admatisnak. A mikrovállalkozás tiltakozásának hatására a MAG visszakozott és türelmet kért az eset tisztázására.

Bárczy szerint példájuk az általános helyzetet tükrözi. A Széchenyi kártyára szintén hónapok óta várnak a társaságnál.”

Forrás:
Pénzére vár az űrhabos cég, Index.hu, 2011. május 18.